Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 3-4. szám - KÍNA A VILÁGPOLITIKÁBAN - Jordán Gyula - Tálas Barna: A "Kína-fenyegetés"
A „Kína-fenyegetés Csang Kaj-seket, Mao Ce-tungot és Teng Hsziao-pinget is modernizációs törekvéseik során, még ha e cél elérését meglehetősen eltérő utakon és módokon látták vagy vélték elérhetőnek. E világhatalmi pozícióra való törekvést sokan hajlamosak a kínai nacionalizmus fő megjelenési formájának tekinteni, s ennek alapján a XX. századi Kína valamennyi eddigi vezetősét „nacionalistának" bélyegezni. (A kínai nacionalizmusról később még részletesebben szólunk.) Valójában azonban nem egészen erről van szó. A világ legnagyobb népességű országa és nemzetállama vezetőinek senki sem róhatja fel, hogy Kína a világ egyik legnagyobb vagy akár ténylegesen a legnagyobb és legerősebb hatalmává kíván válni, amíg ezt nem más országok területének megcsonkításával és más nemzetek leigázásával akarja elérni. Valójában ez természetes törekvés egy több évezrede folyamatos civilizációval rendelkező nagy nép mindenkori vezetői részéről, s éppen ezért erről a célról Kína jelenlegi és jövőbeni vezetői sem fognak lemondani mindaddig, amíg el nem érik azt. Ugyanakkor az is érthető, ha ezt a törekvést nehezen tudják tolerálni azoknak a világhatalmaknak a vezetői és politikusai, amelyek lényegesen kisebb méreteik és rövidebb civilizációs múltjuk ellenére már korábban megszerezték - vagy akár már el is vesztették - ezt a világhatalmi pozíciót. Itt említenénk, hogy a kínaiak által előszeretettel emlegetett, a világhatalmi pozíció eléréséhez szükséges „átfogó" vagy „komplex nemzeti erő" nem egyszerűen mennyiségi gazdasági növekedést, hanem hatékony és minőségi gazdasági növekedést igényel.7 Bár Kína néhány év óta első a világon az acéltermelés mennyiségét illetően, de ennek ellenére jelentős mennyiségben kénytelen minőségi acélárut importálni, mivel több mint 100 millió tonnás nyersacéltermelésének alig 1/10-e felel meg a világszínvonal minőségi paramétereinek. Ezért Kína jövőbeni fejlődésében a hatékonyságnak és a minőségnek elsőbbséget kell élveznie az ütemmel és a mennyiséggel szemben annak ellenére, hogy az extenzív típusú fejlődés tartalékai még távolról sem merültek ki. Kínára e téren még rendkívül nagy feladatok várnak, hiszen számos területen még évtizedekben mérhető a lemaradása a világ élvonala mögött. Kína pozíciója a high-tech termékek világpiacán rendkívül szerény. Pekingi értékelés szerint a tőke- és tudásigényes termékek részesedése az ország exportjában az 1997. évi 32 százalékról 1998-ban 36,2 százalékra nőtt. De ezek közül a high-tech termékek részesedése 1996-ban csak 5,1 százalékát képezte az exportnak, ami 10 százalékponttal alacsonyabb a fejlett országok átlagos szintjénél. Ezzel egyidejűleg, a high-tech termékek világexportjában Kína részesedése mindössze 1,3 százalékot tett ki, 9-szer kevesebbet, mint Németországé, és 13-szor kevesebbet, mint Japáné.8 A többi között emiatt vannak gondjai például az importált technológiák átvételével és adaptálásával, a vásárolt korszerű fegyverek rendszerbe állításával. Emellett Kína olyan nagyhatalom, amely egyelőre nincs a világ első 15 szabadalmi hatalma között. A nemzetközi versenyképességet vizsgáló svájci 2000. ősz-tél 179
