Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)

2000 / 3-4. szám - EURÓPAI UNIÓ - Az Európai Unió Bizottságának 2000.évi jelentése Magyarország előrehaladásáról a tagság felé

Dokumentum A vállalatokra vonatkozó szabályozás területén új lépések nem történtek. A Gazdasági Versenyhivatal - 110 fős létszámával, melyből 35 fő vizsgáló - megfelelő adminisztratív kapacitással rendelkezik. A versenyfelügyeleti eljárások kb. 40%-a azonban még mindig fogyasztóvédelmi kérdésekkel kapcsolatos. 1999-ben 96 versenytanácsi határozat született, mely magában foglalja a vállalkozások összeolvadásával kapcsolatos, növekvő számú ese­teket is. Az állami támogatások területén 2000 januárjától a beruházási támogatások intenzitása vonatkozásában új felső határ került bevezetésre, és elfogadták a támogatástartalom szá­mításánál alkalmazandó módszertant. A hatályban lévő állami támogatások szabályozásá­nak átvizsgálását követően a kormány 2000 februárjában elfogadta az állami támogatásokra vonatkozó anyagi és eljárásjogi szabályok átvételéről szóló átfogó programot. A hatóságok jogharmonizációs munkájának támogatása és az Állami Támogatásokat Vizsgáló Iroda munkájának segítése (adatszolgáltatás, jelentések készítése, a szabályozás szükségessége melletti érvelések a minisztériumokon belül) érdekében tárcaközi bizottság létrehozására került sor. Az érzékeny szektoroknak és a nagyberuházásoknak nyújtandó, valamint az ÁPV Rt. által nyújtott egyes támogatásokkal bővült azon állami támogatások köre, melyeket előzetesen be kell jelenteni az Állami Támogatásokat Vizsgáló Irodának. Mindazonáltal Magyarország nem teljesítette a Csatlakozási Partnerségben meghatározott rövid távú prioritást, nem növelte az Állami Támogatásokat Vizsgáló Iroda támogatások ellenőrzésében betöltött szerepét, és nem készített mindent átfogó állami támogatási leltárt. A vonatkozó időszakban az Állami Támogatásokat Vizsgáló Irodához 140 bejelentés ér­kezett, ezek közül az Állami Támogatásokat Vizsgáló Iroda 83-at minősített állami támo­gatásnak. A közösségi szabályokkal összeegyeztethetetlennek talált 39 intézkedés közül 37- et módosítottak, egyet a kormány elutasított, egyet pedig összeegyeztethetetlen formájá­ban elfogadott. Általános értékelés Magyarországon a trösztellenes szabályozás nagymértékben megfelel a közösségi vívmá­nyoknak. A szabályozás tartalmazza a versenyt korlátozó megállapodásokra, az erőfö­lénnyel való visszaélésre és az összeolvadások ellenőrzésére vonatkozó legfőbb elveket. A versenyt korlátozó megállapodásokkal összefüggésben számos csoportmentesítő rendelet került elfogadásra, azonban további jogközelítés szükséges, különösen a vertikális megállapo­dásokra vonatkozó közösségi szabályozás továbbfejlesztésére tekintettel. A versenyfel­ügyeleti eljárásokat a jogilag és pénzügyileg független Gazdasági Versenyhivatal folytat­ja, míg a döntéseket a Versenytanács hozza, amelynek tagjait a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. A legfőbb kihívás most a trösztellenes szabályozás hatékony alkalmazásának és végrehajtásának biztosítása, továbbá a versenyt legerősebben torzító ügyek kiemelt kezelése. Ebben az összefüggésben az is fontos, hogy a vizsgálati hatáskör megfelelő legyen, a szankcióknak legyen visszatartó hatása, a bírák megfelelő képzése biz­tosított legyen. Az állami támogatásokat illetően az új támogatások előzetes bejelentési kötelezettsége még nem teljesen átfogó (különösen az önkormányzati támogatások vizsgálata nem biztosított). 108 Külpolitika

Next

/
Oldalképek
Tartalom