Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 3-4. szám - GLOBALIZÁCIÓ - Lévai Imre: Globalizáció, regionalizáció és az európai alcentrum és félperiféria
Globalizáció, regionalizáció és az európai alcentrum és félperiféria A „kelet-" és a „közép-európai" identitás vagy kultúrkör megkülönböztetése körüli (a The New York Book Revieio hasábjain 1984-ben Milan Kundera kezdeményezte és ugyanott 1991-ben Timothy Garton Ash által kiterjesztett) jelenkori vitában állást foglalva e helyütt elégedjünk meg azzal, hogy egyetértőleg idézzük a Norvég Külügyi Intézet Orosz Kutató Központjának igazgatóját: „A Közép-Európáról folyó diskurzus mindig is morális felszólamlás volt Nyugat- Európához egy képzetes közösség nevében, amely a szovjet hegemónia miatti remény- vesztettségből született Kelet-Európábán. Mint minden más külső jel esetében, a Közép- Európa jelentésének megragadására irányuló kísérletek is - anélkül, hogy összefüggéseit figyelembe vennénk - hiábavalóak. Csak amikor az említett hegemónia hanyatla- ni kezdett, akkor vált ez a diskurzus alkalmassá arra, hogy hatást gyakoroljon a Nyugaton folytatott szélesebb körű külpolitikai vitákra a résztvevők szándéka szerint. [...] A Csehszlovákiában, Magyarországon és Lengyelországban 1989-ben lezajlott rendszer- váltás után maga a diskurzus olyan kereteket biztosított, amelyek között segítségnyújtás és befogadás iránti kéréseket lehetett megfogalmazni Nyugat-Európa felé. [...] A Közép-Európa nevében Nyugat-Európához beterjesztett kéréseket következetesen Közép-Európának a barbár Kelettől - legelsősorban is Oroszországtól - való megkülönböztetése alapján adják elő." (Neumann, 1999:158. o.) A megkülönböztetés - ha nem is a „barbarizmus foka" szerint - mindazonáltal megkerülhetetlen, minthogy az 1990-es évek elején megalakult Független Államok Közösségét Oroszország, az „Új Bizánc" központjából és a (nem csak ortodox keresztény és többségében ázsiai) szovjet utódállamok peremvidékéből álló (önálló) világgazdasági régiónak tekinthetjük. A tőkefelhalmozás történelmileg kialakult közös külső jegyeit viselő, „bizantinus" lenyomatokat őrző sajátos mintája alapján a „Rajna-vidéktől" keletre eső országokat tehát egy (köztes) régióba sorolva beszélhetünk kelet-európai „kapitalizmusról", a Közép-Európa megjelölést fenntartva a tágabb értelemben vett „Rajna- vidéki" kapitalizmus földrajzilag körülhatárolható centrális régiója számára. A tíz minta ugyanakkor viszonylag jó közelítéssel írható le az Albert-féle típusjegyek szerint, további ismérvek bevezetése pedig további altípusok (például skandináv, németalföldi, mediterrán) megkülönböztetésére is lehetőséget nyújt. (Hasonló módon jár el Jean-Pierre Lehmann is „Comparative Perspective of Corporate Governance: Europe and East Asia" című, a Global Economic Review 1997. évi 3. számában megjelent cikkében, amikor az angolszász és a rajnai kapitalizmus formái mellett elemzi a mediterrán vállalatirányítás, valamint a japán keiretsu, a koreai chaebol és a kínai „bambuszhálózat" formáit is.) Nem feledhetjük azonban, hogy valamennyi ismérv tekintetében viszonylagos mértékekről lehet szó csupán, hiszen például az alcentrumként viselkedő Indiában is nagy számban léteznek „erősen taylorizált" üzemek, ám mégis inkább „változatosnak" nevezhetjük az indiai munkaerő egészének üzemi szervezését. A „civilizációk" sokak által sok helyütt bírált huntingtoni besorolását is természetesen csak viszonylagos érte2000. ősz-tél 49
