Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - TÍZ ÉV UTÁN - Csaba László: Ellenpontok-a magyar és az orosz rendszerváltozás egy évtizedes egybevetése
Ellenpontok - a magyar és az orosz rendszerváltozás egy évtizedes egybevetése nyezték. Bár az adókerülés bizonyára tovább csökkenthető, az állami bevételek orosz mértékű ,kiszállása" nem jelentkezett a magyar átmenetben. Ha a túlköltekezés az államháztartás egyensúlyát veszélyeztette, mint a bevételi, mind a kiadási oldalon lehetett kiigazító intézkedéseket hozni (ha ez nem is volt népszerű). A magyar államadósság/GDP arány 1995-ben tetőzött 84 százalékkal, és 1999 végére 61 százalékra mérséklődött. Bár az adósságcsökkentő politika lejáratásával időről-időre kísérleteztek egyes politikai erők, a gazdasági ésszerűség a föntebb vázolt alkotmányos biztosítékok és a közigazgatás működőképességének megőrzése folytán végső fokon mindig érvényre tudott jutni. Ebben szerepet játszott a kis országméret és a nemzetiségi homogenitás nagy foka, valamint az, hogy amikor a nemzeti vagyon 35 százalékra külföldi kézben van, nem az államhatalommal folytatott alkukban lehet igazán nagyot kaszáim. Ezért az alkuk szerepe folytonosan csökkenő. 2. A magyar és az orosz átalakulás közti modellértékű különbségek közé tartozik az érdek-képviseleti (sérelmi) politika eltérő szerepe. A plurális demokrácia természetszerűen megkívánja azt, hogy a részérdekek intézmények formában jelenhessenek meg. Az azonban minőségi különbség a demokratikus működésmód szempontjából, hogy ezek alkotják magát a nagypolitikát, vagy csak befolyásolják egy tőlük elkülönülten működő, öntörvényeit (a közjó szempontját) követő közhatalom tevékenységét. Ha mind az ágazati, mind a területi érdekcsoportokat figyelembe vesszük, aligha vitatja bárki, hogy épp ezek határozzák meg az orosz politika tartalmát, közelebbről a köztük folyó újraelosztási küzdelem a hatalmi harcok szinte kizárólagos tárgya. A helyi hatalom túlsúlya a kilencvenes évek Oroszországában az élet minden területére kiterjedt: a szabályozás mikéntjére, az előírások érvényességére, sőt ma már az adókulcsok és a devizagazdálkodási szabadság területére is kiterjedt hatálya. Miközben a központi politikában jól láthatók az érdekképviselők, az érett demokráciákra jellemző pártszerkezet nem jött létre. Az orosz pártok nem jelenítenek meg nyugati társaikra emlékeztető módon értékeket, jövőképeket vagy stílusbeli eltéréseket egy évtized demokratizálás után sem. Kivételnek számít a Jabloko vagy az Igaz Ügy (együttesen a szavazatok hatodát kapták), míg jellemző a Luzskov féle Egész Oroszország vagy Putyin Medve tömörülése, ahol a programtalanság volt a program. Még a kommunista párt sem hagyományos képződmény, inkább az átalakulás veszteseinek laza koalíciója, így a nyugdíjasok, a kolhozvezetők és a katonák szövetsége, akiknek ma már az államegyházzal sincs gondjuk. Ebben a feltételrendszerben talán nem is indokolt arra számítani, hogy semleges játékszabályok jönnek létre „örök érvénnyel", mint mondjuk a golf vagy a kosárlabda szabályai, amelyek nem változnak aszerint, hogy kire és mikor kell őket alkalmazni. Ezért nemcsak az orosz szituatív törvényhozás hagyománya él tovább, hanem az orosz pluralizmus érdekképviseleti jellege is tartósítja a minden helyzetre/emberre más szabályt kell kitalálni gyakorlatát. 2000. tavasz-nyár 139