Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - TÍZ ÉV UTÁN - Csaba László: Ellenpontok-a magyar és az orosz rendszerváltozás egy évtizedes egybevetése
Csaba László hető, immár nemcsak szubjektív benyomásainkra hagyatkozhatunk értékítéleteink kialakításában. Az ENSZ EGB összehasonlító (1999-re kiegészített) adatai szerint 1999-re Oroszország a tíz évvel korábbi bruttó hazai termék 54 százalékán áll, míg Magyarország „utolérte önmagát". A fogyasztási reálkiadások Oroszországban 1998-ban a 89. évi 84 százalékon álltak. Magyarországon 90 százalékon. A bruttó álllótőkebefektetések hazánkban 1998-ban a 89. évi 115,4 százalékát tették ki, míg Oroszországban csak 18,5 százalékát. 1999-ben a magyar infláció 10 százalékon állt, az orosz 36,7 százalékon (1998-ban 14,3 illetve 84,6 százalék a megfelelő adat). Az orosz munkanélküliségi ráta 1999-ben 14 százalék volt, a magyar 6,7 százalék. A befektetett külföldi működő tőke állománya Oroszországban 10 Mrd dollár, Magyarországon 20,5 Mrd dollár. Az orosz kivitel az 1991. évi 47 Mrd dollárról 1999-re 69 Mrd dollárra nőtt, azaz 68 százalékkal nyolc év alatt, míg a magyar export az 1989. évi 9,6 Mrd dollárról átmeneti visszaesés után 1999- re 25,5 Mrd dollárra, azaz 265 százalékkal, 'majd' négyszer olyan gyorsan nőtt, mint a nagy olajexportőré. A gépek és berendezések részaránya már megközelíti a 10 százalékot az orosz kivitelben, míg a magyar kivitelben 54,5 százalékra (!) emelkedett, ami magasabb a spanyol, a cseh vagy a lengyel értéknél is. Ez a mikroszintű/vállalati szerkezetváltozás lassúságát mutatja az orosz és sikerét a magyar esetben. Bármit is gondoljunk az egyes mutatók tartalmáról, például hogy a teljesen eltérő összetétel miatt az 1989. évi 100 százalék egyáltalán nem azonos az 1999. évivel (a magyar esetben két és félszer több dollárjövedelmet ér), vagy hogy a mindkét országban egykor fontos klíringrubel-forgalmat miként számíthatjuk át dollárra (jól valószínűleg sehogy), kétségtelenül kirajzolódik a két ország gazdaságfejlődésének alapvetően eltérő pályája. Mivel ezt többnyire történelmi és kulturális alapon magyarázzák, nem érdektelen, ha kísérletet teszünk egy tisztán közgazdasági magyarázatra. A következőkben az eltérő fejlődést az eltérő átalakulási stratégiára vezetjük vissza. Alapfelvetésünk az, hogy a reálteljesítményt végső soron az intézmények és a gazdaságpolitika együttese határozza meg, amit rendszerátalakító politikának, német szakkifejezéssel Ordnungspolitiknak neveznek. Ez a - mai közgazdaságtan fő irányának számító - megközelítés nyilván nem képes minden egyes kérdésre választ adni. De bevett közgazda- sági kategóriákkal és elemzési eszközök keretében maradva, világ-összeesküvési elméletek, a lelkialkat különössége és a történelem vérbosszúja feltételezésének bevonása nélkül, racionális módon tudja értelmezni mind a sikert, mind a kudarcot, méghozzá egyazon tudományos szemléleti keretben maradva. Az összehasonlító közgazdasági megközelítés sajátossága, hogy stilizált tényekkel dolgozik. Azokakat a mozzanatokat sűrítjük e fogalomba, amelyek az átalakulási stratégia, mint összfolyamat végkifejletét meghatározzák. Ez a megközelítés nem normatív, hanem szigorúan leíró jellegű, és nem használ post hoc ergo propter hoc típusú érvelést. Azt 132 Külpolitika
