Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2000 (6. évfolyam)
2000 / 1-2. szám - AZ ATLANTI SZÖVETSÉGBEN - Varga György: Magyarország külpolitikai mozgástere, beilleszkedés a NATO-ba és az EU-ba
Magyarország külpolitikai mozgástere deményezésekkel lép fel. Érdekelt a francia-német kivételezett partnerség erősítésében. A francia külpolitika egyszerre akarja ellensúlyozni az Amerika európai szerepvállalását és az NSZK fokozódó térnyerését,folyamatosan „csúszkál" az összeurópai és a nemzeti prioritások határvonalán. Franciaország álláspontja meghatározó tényező a NATO és az EU közötti kapcsolatok elmélyítésének ütemében és tartalmában. Olaszország külpolitikai és gazdasági súlyával arányos, növekvő szerepet igényel a nemzetközi színtéren; arra törekszik, hogy az EU vezető hatalmai - NSZK, Franciaország, Nagy-Britannia - közé nője ki magát. Támogatja a NATO-val harmonizáló közös európai kül- és védelmi politika kialakítását, saját nemzeti érdekeit szem előtt tartva pedig sok esetben önállóan lép fel a Földközi-tenger térségében. Róma - az unión belüli politikai és gazdasági felértékelődésével párhuzamosan, részben válaszul a Balkánról érkező kihívásokra - erősítette regionális szerepét. Ehhez kedvező feltételeket biztosítottak katonaföldrajzi adottságai, a balkáni válság kezelésében megkerülhetetlen geopolitikai szerepének felértékelődése. A Magyarországgal azonos nagyságrendű NATO/EU-tagállamok külpolitikai törekvéseivel kapcsolatban megállapítható, hogy szerepük, mozgásterük optimális esetben arányos az adott ország gazdasági, védelmi teljesítőképességével, mivel ez határozza meg az integrációs szervezetek hatékony működéséhez, versenyképességének erősítéséhez nyújtott hozzájárulásukat. Egy-egy, egyébként politikai, gazdasági téren gyengébb pozíciókkal rendelkező ország, bizonyos okokból nagyságrendjét meghaladó figyelemben részesül (például Finnország az orosz és a balti tényező miatt). 3. Az Egyesült Államok szerepének alakulása, a transzatlanti viszony A NATO bővítése megerősítette az Egyesült Államok pozícióját a transzatlanti kapcsolatokban. Washington közép-európai szerepvállalása a szövetségesek körében pozitív fogadtatásra talált és kedvező helyzetet teremtett az egyetlen globális nagyhatalom nemzetközi érdekérvényesítése számára, mely lehetőséggel az Égyesült Államok egyre nyíltabban él is (a délszláv válság rendezésére vonatkozó európai álláspontokat csak részben vette figyelembe). A transzatlanti viszony kölcsönös függéssé alakult. Továbbra sem kérdőjeleződik meg az amerikai vezető szerep, melynek alapja, hogy a demokratikus Európa jelenleg Amerika szerepvállalása nélkül nem képes a kontinens konfliktusainak a kezelésére. Az ESDI a transzatlanti kapcsolatok jövőbeni fejlődésének sarkalatos pontja. Általános az a vélemény, hogy a NATO gyengítése nélkül kell erősíteni Európa önálló politikai és katonai szerepvállalási készségét és képességét. A NATO és az EU közötti viszony fejlődése a közvetlen kapcsolatok (konzultációs mechanizmusok, védelmi tervezési folyamat összehangolása) kiépülésének irányába 2000. tavasz-nyár 11
