Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1999 (5. évfolyam)
1999 / 1-2. szám - GLOBALIZÁCIÓ - Kiss J. László: "Új világrend" felé, avagy az állam és a globalizálódás változó viszonya
Új világrend" felé, avagy az állam és a globalizálódás változó viszonya Globalizáció és az állam kölcsönhatása: a „globalizáló állam", avagy az állam mint „globális szereplő" A jelzések sokasága ellenére elhibázott lenne azt feltételezni, hogy az új nemzetközi körülmények között az „állam összeomlásával" állnánk szemben, vagy hogy az állam kivonulna a történelemből. A globalizáció és az állam ugyan egymással konfliktusba kerülhet, azonban egymást nem kizáró, hanem éppenséggel egymásra utaló fogalmak. Az állam mint a társadalom politikai megformáltsága „belátható időben továbbra is diszkrét egység marad a politikai térszerkezetében," és valamilyen formában a jövőben is létezni fog.34 A „látható kézről", tehát az államról szóló statisztika szerint 1960-ban az euroatlanti térségben az államok nemzeti jövedelmének legfeljebb harminc százaléka került újraelosztásra. Az Economistban közzétett statisztika szerint a reagani és thatcheri „deregulációs forradalom" ellenére 1990-re ez a szám nem csökkent, hanem 45 százalékra, sőt 1997-re 46-47 százalékra emelkedett.35 A „jóléti államnak" vagy a „nemzetállamnak" bármilyen „le-" vagy „átépítéséről" is legyen szó, nem kétséges, hogy ezt a folyamatot, a deregulációt az állam hajtja végre az általa meghatározott politikai és intézményi keretekben, s bármennyire is privatizál az állam a társadalom külső és belső biztonságának, a privatizáció következményeinek a felelősségéről nem mondhat le. Paul Hirst és Graham Thompson arra utal, hogy eltúlzottak a globalizáció érvei, az állam képes arra, hogy megtartsa a kormányzás számos lényeges összetevőjét.36 A realista tradíciókat képviselő Stephen Krasner azt állítja, hogy a huszadik század végén az állam de facto szuverenitása éppenséggel megerősödött, és nem csökkent37 Phil Cemy a „jóléti államról a „versengő államba" történő átalakulás jelenségét hangsúlyozza. Az állam képes „visszavágni", de legalábbis új egyensúlyt kialakítani az állam és a globalizáció között.38 Rosencrance és mások arról írnak, hogy az állam funkciói új meghatározást kapnak: többé az állam nem úgy rendelkezik az erőforrásaival, mint egykor a merkantilista állam, inkább a külföldi tőkével és munkaerővel tárgyal, annak érdekében, hogy azokat a saját pozíciója erősítésére használja fel. Eszerint az állam a csökkenő belső törvényhozási, demokratikus ellenőrzési képességét a külföldi gazdasági tényezők befolyásolásával kárpótolhatja. Az állam a nemzetközi termelés „világgazdaságára" való válaszaként mindinkább „nemzetközi állammá" válik. Az állam és a globalizáció viszonyában meglévő ellentmondás, nevezetesen az államépítés és a gazdasági modernizáció közötti történelmi jelentőségű „szekuláris szétválás" sem indokolja az állam „végének" a feltételezését. Tény, hogy mintegy két évszázadon át az ipari társadalmak modernizációja a nemzetállamokkal, a nemzeti kormányokkal tandemben fejlődött. Ma számos jel mutat arra - írja Ikenberry -, hogy a modernizáció erodálja azt az államot, amely maga is a modernizáció terméke és annak előmozdítója volt.39 Valójában ez a megközelítés figyelmen kívül hagyja, hogy a politikai 1999. tavasz-nyár 63
