Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1999 (5. évfolyam)
1999 / 1-2. szám - GLOBALIZÁCIÓ - Kiss J. László: "Új világrend" felé, avagy az állam és a globalizálódás változó viszonya
Új világrend" felé, avagy az állam cs a globalizálódás változó viszonya növelje a gazdaság versenyképességét: az állam szerepe sok tekintetben arra redukálódott, hogy a gazdaság minél alkalmazkodóképesebb legyen egy szabályozatlan világ- gazdaság dinamikájához.21 A neoliberális állam kevésbé lehetett a nemzeti gazdaságok eszköze, sokkal inkább a rendkívül mobillá vált tőke és termelés szükségleteihez alkalmazkodott, végső soron a nyitott világgazdaság követelményeivel igyekezett összhangba kerülni. A nemzetközi versenynek ebben az intenzív szakaszában az állam mind kevésbé tudta megengedni a költséges jóléti programok fenntartását: a dereguláció és a privatizáció a piac szerepét növelte meg a szociális szolgáltatások ellátásában. Ennek következtében a munkajogi és szociális vívmányok nemzeti rezsimjei sok tekintetben elavultnak tűntek, és azt a várakozást erősítették, hogy állam mind kevesebbet képes nyújtani polgárainak, illetve csak azokat a szociális funkcióit töltheti be, melyeket a nemzetközi tőke lényegesnek ítél és azt is a legkisebb általányköltségeken.22 Nem volt meglepő, hogy mind többen a jóléti szolgáltatások ötvenes és hatvanas években tapasztalt zenitjéhez képest az állam működésének eróziójáról beszéltek. A magyarázatok másik fajtája abból indul ki, hogy az állam szerepének változása és a hidegháború után bekövetkezett globalizációs tendenciák között félreismerhetetlen feszültség áll fenn. A globalizáció megkérdőjelezi az állam képességét mind a demokratikus felelősségre vonhatóság, mind a szociális elvárások tekintetében. Ez a fejlődés a hidegháború végével függ össze, mivel a hidegháború jelentős szerepet játszott az állam, a központi kormányok szerepének a megerősítésében. Deudney és Ikenberry arról ír, hogy ez az időszak most ér véget: az állam szerepe - beleértve az amerikai államot is - meggyengült. Ezek az elemzések azt a korábbi paradoxont támasztják alá, hogy a hidegháború egyfelől ösztönözte a globalizációt, másfelől azonban ezzel egyidejűleg gazdasági és szociális funkcióinak újraélesztésével megmentette a nemzetállamot. Mindazonáltal a hidegháború vége az államokat meggyengítve hagyta maga mögött, és nem kis mértékben kiszolgáltatta a globalizáció erőinek, amelyeket eredetileg a hidegháború ösztönzött.23 Waters és Wallace egyenesen arról ír, hogy ma az államok gyengülésének vagy a diszetatizáció folyamatának tanúi lehetünk.24 Clark szerint ez a fejlődés rövid távon a demokratikus felelősségre vonhatóság és a várakozások válságát teremtette meg a várakozásoknak abban az értelmében, hogy a kormányoknak korlátozott lehetőségük van afölött rendelkezni, amit elveszítettek, nevezetesen a gazdaságuk feletti ellenőrzéssel. A felelősségre vonhatóság válsága abban áll, hogy a növekszik a szakadék a döntés által érintettek és a döntéshozatalban ténylegesen részt vevők között. Ez a probléma korántsem korlátozható a fejlett jóléti államokra. Hatása hatványozottan hátrányosabb azokban a fejlődő országokban, amelyekben a kohézió etnikai és kulturális forrásai hiányoznak, s az állam mint a gazdaság irányítója és modemizálója a minimális legitimáció alapja is. Ebből következik, hogy ha az állam erodál, úgy a belső dezintegráció hívei mind erősebbé válnak. 1999. tavasz-nyár 59
