Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Fülöp Mihály: Magyarország betagolódása a szovjet szövetségi rendszerbe
Magyarország betagolódása a szovjd szövetségi rendszerbe becsülte az olasz és a francia kommunista veszélyt, a szovjetekkel szembeni katonai szembenállás esélyét Németországban. George Kennan eredetileg politikai és gazdasági eszközökkel kívánta a nyugati szféra megszilárdítását elérni. A brüsszeli szerződés, a három nyugati nagyhatalom londoni programja a független nyugatnémet állam létrehozásáról, valamint az amerikai szenátus által június 11-én elfogadott Vandenberg-ha- tározat az Egyesült Államok felfegyverzéséről viszont katonai síkra terelte a Szovjetunió feltartóztatását. A nagyhatalmak német béketárgyalásainak megszakadása ellenére az osztrák állam- szerződés kérdésében a londoni külügyminiszter-helyettesi értekezleten, 1948. február 20- a és májusa között a megegyezés közelébe jutottak, amikor a Szovjetunió váratlanul előterjesztette Jugoszlávia Karintiára vonatkozó területi és jóvátételi igényeit Ausztriával szemben. Ezzel kisiklatta az államszerződés elfogadását. Ausztria áprilisban belépett az európai újjáépítési tervbe (Organisation for European Economic Cooperation), s ezzel a Marshall-terv egyik legfőbb haszonélvezője lett, az egyetlen olyan államként, amelyet a Szovjetunió is megszállt. Sztálin nem kívánta feladni Ausztriát, mivel a nyugati gazdasági segítség hatását csak a szovjet katonai jelenlét ellensúlyozhatta, különben Kelet-Ausztria is a nyugati táborba kerül, és ez veszélyeztette volna az éppen hogy megszilárdított szovjet védelmi övezetet. Az amerikai és az angol kormány viszont csapatai visszavonásával nem akarta az országot kiszolgáltatni a szovjet befolyásnak. Az ausztriai patthelyzet következtében Magyarország szerepe felértékelődött a szovjet szövetségi rendszerben. Az 1948. júniusi berlini válság évtizedekre szembefordította egymással a Németországot közösen legyőző nagyhatalmakat. Sztálin úgy vélte, hogy a nyugati zónák blokádjával pontosan kiszámított kockázatot vállalt. MacLean, a washingtoni brit nagy- követség diplomatája ugyanis a nyugati szövetségesek minden titkos tanácskozásáról jelentést küldött Moszkvába. Sztálin ebből megtudhatta, hogy a Berlin utánpótlását biztosító légi híd létrehozásán kívül az amerikai és az angol politikai és katonai vezetés nem kívánt katonai akciót indítani a blokád feltörésére. A blokádnak mégis óriási lélektani hatása volt: a szovjet veszélytől való „nagy félelem" hulláma végigsöpört Nyugat- Európán és az Egyesült Államokon. 1948 novemberétől az amerikai adminisztráció már abból indult ki, hogy a szovjet vezetők végső célja a világuralom megszerzése, sőt azt is feltételezte, hogy a Szovjetunió hat hónap leforgása alatt el tudná foglalni Nyugat- Európát. Dean Acheson, a Marshall tábornokot követő új amerikai külügyminiszter ezért biztosította angol és francia kollégáját, hogy az Egyesült Államok nem vonul vissza Németországból. 1949. április 4-én Washingtonban aláírták az észak-atlanti szövetség alapokmányát, s Trizóniából létrehozták a nyugatnémet államot. A berlini blokádot Sztálin 1949. májusában szüntette meg. A Külügyminiszterek Tanácsa ezt követő utolsó párizsi ülésszakán a nyugati szövetségesek csak a londoni program alapján voltak hajlandók tárgyalni a német békefeltételekről. Visinszkij, az új szovjet külügyminiszter a berlini Szövetséges Ellenőrző Tanács újraélesztését, a Ruhr-vidék 1998. tavasz 87
