Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 1. szám - POLITIKAELMÉLET - Szőnyi István: A demokratikus béke
Szőm/i István illeszkedik. így az elmélet körüli vita tanulságokkal szolgálhat a nemzetközi kapcsolatok elmélete diszciplínájának, illetve szűkebb körben a realista-idealista/liberális vita vonatkozásában. A tanulságok rövid áttekintéséhez érdemes abból a megfontolásból kiindulni, hogy a demokratikus béke elmélete - annak ellenére, hogy már a nyolcvanas évek elején felkerült a nemzetközi kapcsolatok elméletének napirendjére - döntően hidegháború utáni elmélet. A tanulságok ennek megfelelően a következő három pontban összegezhetőek. Először is, a hidegháború korszakának lezárulása minden korábbinál kedvezőbb alkalmat kínált a realista-idealista/liberális szembenállás mérséklésére. A demokratikus béke elmélete körül kialakuló vitában ezzel szemben sokkal inkább a szembenállás megerősítése került előtérbe, mint az áthidaló megoldások keresése, illetve az irányzatok közelítése. A szembenállás alapeleme - amelyet mindkét fél tovább finomít, de amelyből nem hajlandó engedni - a következő: realista szempontból a nemzetközi rendszer struktúrája a domináns a nemzetközi politika alakításában az államok politikai berendezkedésével és intézményeivel szemben; idealista/liberális szempontból ezzel szemben az államok politikai rendszere, illetve még sarkítottabban, a külpolitika eszmei („ideational"), ideológiai aspektusai.76 Másodszor, a demokratikus béke elmélete körüli vitában is megmutatkozik az, hogy a nemzetközi kapcsolatok elméletei nem tisztázzák megfelelően a politikai relevancia kérdéséhez való viszonyukat. A demokratikus béke elmélete és a politikai relevancia közötti körülményességet illetően elég arra utalni, hogy Michael Doyle szerint a liberális elmélet politikai relevanciájának kérdését csak egy hosszadalmas, nagyon nehezen kivitelezhető tesztelési eljárás után lehetne egyáltalán felvetni.77 Harmadszor, úgy tűnik, hogy a szemben álló irányzatok kevésbé törődnek akár az integratív elemek keresésével, akár a politikai relevancia problémáival, ám annál inkább egymás pozícióinak a gyengítésével. Az általuk alkalmazott retorika ennek ékes bizonyságát adja. Idő Oren például azt írja, hogy a statisztikai téren történő csatározással a demokratikus béke ellenzői itt-ott repedéseket üthetnek az elmélet építményén, ám nem képesek végzetes károkat tenni benne.78 Bruce Russett viszont éppen azt várja a demokratikus béke elméletétől, hogy az romba dönti a realizmus elméleti építményét. 79 A demokratikus béke elmélete körül kialakult vita tehát rámutat arra, hogy a hidegháború után a szembenállás a nemzetközi kapcsolatok realista és idealista/liberális irányzatai között csak erősödött. Lehet persze, hogy bizonyos vonatkozásban egyáltalán nem érdemes mérsékelni ezt a szembenállást, hiszen valószínűleg úgy lehet növelni az intellektuális kihívás sikerességét, ha a különböző irányzatok radikálisan terjesztik elő nézeteiket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyúttal ne lehetne átjárást keresni a szemben álló irányzatok között. Ezt igényelné a politikai relevancia problémája. Erre hívja fel a figyelmet azoknak a problémáknak a párhuzamossága is, amelyekkel a demokratikus béke mellett és ellene szóló érvek egyaránt szembekerülnek. A demokratikus béke elmélete körüli vita mindenesetre élénken foglalkoztatja a nemzetközi kapcsolatok elméletének diszciplínáját. 50 Külpolitika
