Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 1. szám - POLITIKAELMÉLET - Szőnyi István: A demokratikus béke
Ademckratikusbéke A demokratizálódás és veszélyei kapcsán az államok külpolitikájában előtérbe kerülhet a kérdés, hogy vajon a külpolitika hogyan viszonyuljon ezekhez a veszélyekhez. A veszélyek elhárításának egyik módjaként a demokratizálódás megfékezése és visszafordítása kínálkozik. Ezt azonban még a demokratikus béke ellenzői sem gondolják komolyan.70 Ez valóban abszurd törekvés is lenne: egyrészt lehet, hogy csupán egy álprobléma kezelésére irányulna; másrészt ez a megoldás tökéletesen ellentmondana a nemzetközi politika főbb áramlatainak; harmadrészt, ha a demokratizálódás elkerülhetetlen folyamat, akkor nincs értelme hadakozni ellene. Ha a demokratizálódás a fent említett tanulmánynak megfelelően pusztán a rendszerváltozások („regime-change") aleseteként jön számításba, akkor a kérdést - egészen egyszerűen - a következőképpen is fel lehet tenni: hogyan kezelhetők a demokratizálódással járó problémák. Ezt a kérdést azonban a demokratikus béke ellenzői nem teszik fel. Ez a lépés viszont elvezet az ellenzők által felhozott érvek politikai relevanciájának problémájához. Az ellenzők érvei sem állják meg jobban a helyüket a politikai relevancia tekintetében, mint a támogatók érvei. A demokratikus béke ellenzői például a NATO bővítését sem nézik jó szemmel. Ha a demokratikus béke támogatói is találnak érveket a NATO- bővítés ellen, akkor az ellenzők is találhatnak ilyen érveket. A „keleti térség" rendkívül instabil marad, akár bővül a NATO, akár nem. így jobb, ha nem is bővül, mert ezzel legalább elkerülhető a NATO-tagállamok belekeveredése zavaros regionális konfliktusokba.71 Ennek az érvnek a relevanciáját sem az érintett államok többségének a politikája, sem az európai biztonsági problémák kezelésének eddigi tapasztalatai, sem a bővülés folyamatának tapasztalatai, sem pedig a bővülés tágabb kontextusa nem támasztja alá. Az a meglátás sem elfogadható egykönnyen, amely szerint az orosz birodalmi törekvések feléledésétől manapság inkább Jelcin gyengesége, semmint ereje miatt kell tartani.72 Az európai „posztkommunista" országok tapasztalatai (főleg azon országoké, amelyek a leggyorsabban zárkóznak fel az euroatlanti térséghez mind politikailag, mind gazdaságilag) szintén nincsenek összhangban azzal az elvárással, hogy a demokratizálódással fokozódik a fegyveres konfliktusok veszélye 73 Az pedig már csaknem abszurd állítás, hogy a Nyugat a bővülő gazdasági kapcsolatok révén elősegítheti a kínai demokratizálódást74 Röviden összefoglalva: a demokratikus béke mellett szóló érvekhez hasonlóan az ellene szóló érvek is számos nehézséggel szembesülnek. Először is az ellenzők érveinek egy része könnyen szembefordítható saját törekvéseikkel. Másodszor, az ellenzők érveiben is jelen van az önkényesség mozzanata. Harmadszor, az ellenzők elemzései sem állnak jobban a politikai relevancia tekintetében, mint a támogatók érvei. 1998. tavasz 47
