Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 3. szám - AZ UNIÓ FELÉ - Horváth Gyula: Regionalizmus és decentralizáció Európában
Regionalizmus és decentralizáció Európában Bár formailag és a működési alapelvek többségét tekintve a szocialista közigazgatás nemigen különbözött a fejlett demokráciák közigazgatásától, a domináns szervezési elv, az úgynevezett „demokratikus centralizmus és a kommunista párt mindenhatósága ennek ellenére különös közigazgatási működést eredményezett. A hatalom helyi szervei lényegében - különösen az extenzív iparosítás és településfejlesztés első három évtizedében - a központi akarat kíméletlen megvalósítói voltak, figyelmen kívül hagyván a fejlesztések bármiféle területi adottságait. Ahogy a diktatúrák néhány országban - Lengyelországban és Magyarországon - puhábbá váltak, a helyi kezdeményezések egyre nagyobb teret kaptak. Ennek is köszönhető, hogy ezekben az országokban a nyolcvanas évtizedben az urbanizációban a polgári értékek (tercier szféra, magánkezdeményezések) is megjelenhettek. A rendszerváltozást követően a kelet-közép-európai államépítés fontos tartalmi változásokon ment keresztül, a hierarchikus, végrehajtó jellegű tanácsrendszer helyébe az önkormányzati struktúra lépett. Az önkormányzati törvények megteremtették az alkotmányos alapokat a hatalom decentralizált gyakorlásához. A helyi önkormányzatok ma már rendelkeznek szervezeti és döntési önállóságuk alkotmányos garanciáival. Jelentős változások történtek az önkormányzatok finanszírozásában is. A kedvező változások ellenére azonban továbbra is nyitott - és a regionális politika szempontjából fontos - kérdést jelentenek a központi állami szervek és a települési önkormányzatok között elhelyezkedő közigazgatási egységek (a mezoszint). Általános jelenség Kelet- Közép-Európában, hogy ezek a szintek - jórészt a korábbi rendszerben játszott negatív szerepük, rendkívül erős politikai és újraelosztó funkcióik ellenreakciójaként - igen csekély ön- kormányzati jogosítványokkal rendelkeznek. Az elmúlt évtizedben a területi-közigazgatási rendszer működésében, funkcióinak változásában Nyugat- és Kelet-Európa között lényeges különbségek figyelhetők meg. Az Európai Unió tagországaiban az Egységes európai okmány életbelépését követően a szubnacionális szint szerepe felértékelődött. Egyrészt azért, mert az Európai Közösségek új, generális szervezési elve, a szubszidiaritás - az eredeti koncepció módosulása nyomán - a szubnacionális közigazgatási egységek döntési kompetenciájának a bővülését eredményezte. A nemzeti kormányzat alatti szint másrészt a közös európai regionális politika szempontjából is kulcsszerephez jutott. Az új strukturális és támogatási politika a szerkezetileg gyenge és a gazdaságilag hanyatló régiók önkormányzataival való együttműködést, valamint a regionális és a nemzeti gazdaságfejlesztési stratégiák koordinációját, a partnerséget fontos alapelvként rögzítette. A regionalizálás, a hatalom területi decentralizációja, a különböző önkormányzatok közötti munkamegosztás Kelet-Közép-Európa egyközpontú államaiban is a viták kereszttüzébe került. A politikai rendszer átalakulása, a globalizálódó európai gazdaságba való bekapcsolódás, a polgári demokrácia alapelveit érvényesítő önkormányzati struktúra kiépítése új megvilágításba helyezte a központi és a területi-helyi hatalom kölcsönviszonyait, a települési önállóság és a mezoszintű közigazgatási funkciók harmonizálását. Szinte valamennyi 1998. ősz 23
