Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 3. szám - AZ UNIÓ FELÉ - Horváth Gyula: Regionalizmus és decentralizáció Európában
Regionalizmus és decentralizáció Európában erőteljes gazdaságfejlesztési politika áll. Ez a taktika azonban esetenként kedvezően befolyásolta a központi államhatalmat is. Nem könnyű tehát egyértelműen választ adni arra a kérdésre, hogy vajon az 1960-as évek végének decentralizációs engedményei Nyugat- Európa egyes országaiban a központi hatalom tudatos reformkoncepcióiba ágyazódtak, vagy a regionális erők által kikövetelt kényszerlépések voltak. Mivel a gazdasági eredetű regionális autonómiaigények a központosított erőforrások újraelosztásával szoros kapcsolatban vannak, növekedési időszakokban e követelések könnyebben teljesíthetők, az autonomista törekvések nem lépik át a politikai küzdőterén a gazdaságfejlesztés határait, a szeparatista mozgalmi szárnyak kialakulásának kisebb az esélye. Mivel magyarázható, hogy a nemzetállamok kialakulása óta bizonyíthatóan működő, de hosszú ideig szunnyadó regionális nacionalizmus az 1960-as évek elején élénkült fel és kapott erőre Nyugat-Európában? Az egyik magyarázó ok minden valószínűség szerint a globalizálódó Európában kibontakozó új versenyhelyzetben keresendő. A versenytényezők sorában előkelő helyen szereplő szociokulturális elemek fejlesztése a nemzetiségi régiókban új megvilágításba helyezte a nemzeti identitás fenntartását és erősítését szolgáló intézményrendszert is. E pozitív töltetű reakciót fokozták a perifériák iparosításával együtt járó kulturális homogenizáció elleni fellépések, a nemzetiségi kultúra védelmében foganatosított regionális intézkedések. A másik ok a társadalomirányítás demokratizálódásában keresendő. Ez nem csupán a demokratikus intézményrendszer megerősödésében gyökerezik, hanem abban is, hogy a klasszikus demokratikus alapelvek például az egyenlőség eszméje tartalmilag bővült, és egyre konkrétabbá vált. Az állam növekvő javaiból való egyenlő részesedés esélyének biztosítását garantáló jogszabályok nemcsak személyekre, társadalmi csoportokra, hanem az egyes országrészekre és településformákra is érvényessé váltak. 1.2. Az új társadalomirányítási funkciók A regionalizmus másik meghatározó mozgatóereje a társadalomirányítás funkcionális elemeinek racionalizálásával párhuzamosan fejlődött ki. A modem ipari államokban a társadalmi és gazdasági változások kikényszerítették a helyi-területi szint funkcióinak jelentős átalakítását. A modem területi közigazgatás alapszerkezete az európai városfejlődés első szakaszában épült ki, amikor a rurális térségekből a nagyvárosokba áramló népesség életfeltételeinek a megszervezésén volt a hangsúly. A második, majd a harmadik városfejlődési ciklusban a túlzsúfolt városi területekről megkezdődött a népesség elvándorlása, a gazdasági tevékenységek kitelepítése a szuburbiákba és a rurális térségekbe. A területi igazgatásnak tehát már sokkal nagyobb területet kellett átfognia, összetettebbé és differenciáltabbá vált az új térbeli irányítási hatókör szerkezete, nőtt a szervezési feladatok komplexitása. E funkcióbővülés megmutatkozott a területi szervek finanszírozásában is, az állami költségvetés egyre növekvő hányada jutott a szubnacionális szintekre (Dente-Kjellberg, 1988). Az új helyi-területi feladatok végrehajtásához költséges, oszthatatlan nagyberuházásokra volt szükség, ezek lebonyolításához nagy mennyiségű tőke és szakértelem kellett. Az urbanizáció és az új 1998. ősz 5
