Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 1. szám - POLITIKAELMÉLET - Csizmadia Sándor: A geopolitika mint a nemzetközi kapcsolatok elemzésének módszere
Csizmadia Sándor esése nagymértékben megnövelte a már létező államok számát, majd a hetvenes években a dekolonizációnak a Csendes-óceán, a Karib-tenger és a Perzsa-öböl térségében való lezajlásának köszönhetően számos miniállam, szigetállam és olajállam került a világ térképére. Az államok önállósodásának újabb hullámát a szovjet tömb megszűnése váltotta ki. E folyamatban vajon a nemzetállami modell győzelmét konstatálhatjuk? A kérdés joggal vethető fel, mivel az államok számának növekedését úgy tekinthetjük, mint a nemzeti jelenség szentesítését. A kommunista tömb felbomlása után létrejött államokra ez általában igaz is. De például a gyarmati sorból kilépő államok gyakran megelégedtek azzal, hogy átvegyék a gyarmatosító hatalmak által kijelölt adminisztratív határokat, azaz ezekben az esetekben az állam létrejötte megelőzte a nemzet létrejöttét, vagyis a nemzettudat kialakulási folyamata még nem fejeződött be, ha egyáltalán az afrikai kontinensre jellemző nyelvi és törzsi sokféleség keretei között be tud valaha fejeződni. Az államok számának növekedése természetesen bonyolultabbá teszi a geopolitikai elemzéseket, hiszen a nemzetközi folyamatok megértéséhez gyakran regionális vagy lokális érvényességű geopolitikai mikroparadigmák létezésével kell számolni. A világ széttöredezettségének folyamata bizonyára tartós, ám a jelenség még nem ért véget. A következő évtizedekben új ázsiai, afrikai és talán még európai államok is megjelenhetnek a térképen. Afrikában a gyarmatosításból örökölt konstrukciók tovább osztódhatnak (Angola, Mozambik, Kongói Demokratikus Köztársaság, Szudán, Ruanda, Burundi stb.). Európában bizonyos mikronacionalista regionalizmusok (Skócia, Baszkföld, Katalónia, Belgium) elvileg elvezethetnek új államok megjelenéséhez. Ázsiában sem az Indiai Unió, sem Kína nincsenek biztonságban az efféle területi változásokkal szemben. Az államok számának növekedése tehát a XX. század fontos geopolitikai jelensége: következményei jelentősek a geopolitikai elemzés számára, például amiatt, hogy megnő a szereplők száma az éppen a partnerek növekvő száma miatt bekövetkezett válságokban. Elgondolható-e az integratív és a dezintegratív logikák együttes hatásának a korában, hogy végül mégiscsak az államok számának növekedése vagy a nemzetállami modell győzelme - minden egyes identitásbeli (nemzeti, etnikai, vallási) csoport etatikus reprezentációjának lehetőségére gondolva - vezet-e el a történelem végéhez? Vagy pedig azt kellene inkább gondolni, hogy az államok növekvő száma tulajdonképpen nem más, mint a világ széttörésére vagy balkanizálására irányuló, hidegen számító politikai akarat eredménye, melyet néhány nagyhatalom vezérel, hogy jobban uralhassa a világot? E kettős kérdés áll napjaink geopolitikai kérdésfeltevéseinek középpontjában. 26 Külpolitika
