Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 2. szám - FRANCIA KÜLPOLITIKA - Győri Enikő: A francia törvényhozás és az európai integráció
Győri Enikő 2.4. Határidők A modell leírásakor kiderült, minimum két-három hét, de gyakrabban még hosszabb idő telik el addig, míg a delegáció egyáltalán megkapja a brüsszeli jogszabálytervezetet. Abban az esetben, ha a testület úgy találja, határozati javaslatot kellene elfogadnia a kérdésben a parlamentnek, úgy kell számolni, maga a nemzetgyűlési eljárás legalább két hónapot vesz igénybe. Az állandó bizottságnak ugyanis minimum egy hónapot kell hagyni arra, hogy kialakítsa az álláspontját, s további nyolc napra van szükség azon kérdés eldöntéséhez, lesz-e a témában vita a plenáris ülésen.19 Mindez azt mutatja, hogy az időtényezőnek döntő szerepe van; a parlamenti kontroll hatékonyságának egyik fő gátja, ha az eljárás bármely fázisában csúszás következik be. Megvan a kockázata annak, hogy a parlament túl későn fogalmazza meg álláspontját, s azt így Brüsszelben már nem tudják figyelembe venni. Az 1994-es miniszter- elnöki körlevélben rögzített egy hónapos és a amszterdami szerződés nemzeti parlamentekről szóló jegyzőkönyvének hathetes határideje a parlamenti vizsgálódás lefolytatására mindenképp előrelépésnek tekintendő, akkor is, ha a gyakorlatban a másfél hónap megszabása sem garantálja a parlamenti álláspont időben történő elkészültét. 25. A parlamenti állásfoglalások sorsának nyomon követése A nemzetgyűlés házszabályának 151/4. cikke rögzíti, hogy a kormány köteles tájékoztatni az illetékes szakbizottságot és a delegációt a parlamenti határozatok sorsáról. A gyakorlatban azonban a francia törvényhozás nem sok figyelmet szentel annak, mi is történik azokban az ügyekben, melyekben a delegáció korábban állást foglalt. Elvileg a testület minden tanácsadójának évente összegzést kellene készítenie arról, hogy az általa gondozott témákban milyen fejlemények történtek, mennyire követte a kormány a parlament útmutatásait. Ez azonban legtöbbször elmarad, így nincs pontos kimutatás arról, mennyire is kötötte magát a kormány a törvényhozás által megjelölt irányokhoz. A delegáció maga szintén elvileg évente egy-két alkalommal készít erről egy jelentést, illetve levélben kérheti az illetékes minisztert, hogy tájékoztassa a testületet a jogszabályok sorsának alakulásáról. Ez azonban nem vált általános gyakorlattá s ez nevezhető a francia modell egyik leggyengébb oldalának. 2.6. A delegáció tagsága és a szubjektív tényezők A delegációnak 36 tagja van, helyettesek, póttagok nincsenek. Az elnököt mindig a nemzet- gyűlés legerősebb pártja adja (még sosem volt ellenzéki elnöke a testületnek), a többi helyen a pártok a plenáris ülés erőviszonyai alapján osztoznak. A helyek elosztásakor arra is tekintettel vannak, hogy mind a hat állandó bizottság arányosan képviseltesse magát a delegációban. A testület vezetősége, az úgynevezett Büro az elnökből, a négy alelnökből és a két titkárból20 áll. Egyelőre nincs elvi akadálya annak, hogy valaki egyszerre legyen a francia és az Európai Parlament képviselője is.21 A gyakorlat azonban általában az, hogy nemzeti parlamen52 Külpolitika
