Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 2. szám - FRANCIA KÜLPOLITIKA - Győri Enikő: A francia törvényhozás és az európai integráció
A francia törvényhozás és az európai integráció címmel - az alkotmányba, melynek négy pontja meghatározza a törvényhozás új jogosítványait. A 88/1-4. cikkei képezik ma is a francia törvényhozás befolyásának alapját integrációs ügyekben. Ezek értelmében a francia kormány köteles minden brüsszeli, törvényhozási kompetenciába tartozó jogszabálytervezetet megküldeni véleményezésre (tehát nem csupán tájékoztatásul) a parlamentnek, és az határozatot fogadhat el róluk. Megkötés azonban, hogy csak az első pillér tekintetében van meg ez a határozathozatali jogosítványa a parlamentnek. A parlamentnek e cikk értelmében megküldött dokumentumokat hívják „E" jelű- eknek. A gyakorlatban ez nem tűnik nagy vívmánynak; a parlamenti demokráciákban a törvényhozások hagyományosan határozattal fejezik ki véleményüket akkor, amikor nem hozhatnak kötelező érvényű és jogszabályi hierarchiában magasabb helyre sorolt döntést. A francia politikában ez azonban mégis nagy előrelépésként értékelendő, mert az alkotmány korábban ezt a gyakorlatot tiltotta. Ennek oka az volt, hogy a Negyedik Köztársaság alatt a képviselők túl sokszor éltek határozathozatali jogukkal. A 88/4. cikk tehát hatáskör-visszanyeréssel ér fel a törvényhozás számára. Következő lépésként - a képviselők eredményes harcának köszönhetően - 1994-ben a delegációk tájékozódáshoz való jogát egy törvény által a közösségieken túl az uniós ügyek összességére is kiterjesztették (első, második és harmadik pilléres ügyek - a két utóbbiról szóló dokumentumokat hívják UE jelűeknek; folyamatban levő tárgyalások; a bizottság előterjesztései, fehér és zöld könyvek), s a delegáció következtetéseket (konklúziókat) is megfogalmazhat ezekkel kapcsolatban. További fejlemény volt, hogy ugyanebben az évben Balladur miniszterelnök egy körlevélben hívta fel az adminisztráció figyelmét arra, hogy a parlamentnek igenis lehet szava integrációs ügyekben.4 A körlevélben foglaltak szerint Franciaország képviselője Brüsszelben egy hónapon át nem szavazhat egy kérdésben, ha a két ház valamelyike kifejezte az érdeklődését a téma iránt és elkezdte a vizsgálódást. A kormány tehát elvileg csak a parlament állásfoglalásának megszületése után nyilatkozhat meg a Tanácsban. A brit törvényhozás által bevezetett „parlamenti fenntartás" intézményét explicite nem említi ugyan ez a jogszabályi hierarchiában alulra sorolt, ajánlás jellegű dokumentum, ugyanakkor a delegációk gyakran az általuk készített konklúzióban javasolják a kormánynak a fenntartás alkalmazását vagy megszüntetését. Ez - a kötelező erő hiánya ellenére - jelentős előrelépés a korábbi ügymenethez képest. Egy 1996. június 3-i miniszterelnöki határozat úgy rendelkezik, hogy a schengeni végrehajtó bizottság határozattervezetei közül a törvényalkotáshoz kapcsolódókat meg kell küldeni a parlamentnek (ezek az „S" jelű dokumentumok), s a két ház delegációi következtetéseket fogalmazhatnak meg róluk. Az amszterdami szerződés következtében a harmadik pilléres ügyek egy része átkerült a közösségi pillérbe (külső határok ellenőrzése, menekültügy, bevándorláspolitika, az igazságügyi együttműködés polgári jogi kérdései), s emiatt Franciaországban - az újabb szuverenitásátruházásból ldfolyólag - ismételten alkotmánymódosításra van szükség.5 Fel1998. nyár 47