Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 2. szám - FRANCIA KÜLPOLITIKA - Győri Enikő: A francia törvényhozás és az európai integráció
A francia törvényhozás és az európai integráció Győri Enikő A francia nemzetgyűlés és a szenátus az Ötödik Köztársaság (1958) óta viszonylag gyenge a végrehajtó hatalommal, tehát a köztársasági elnökkel és a kormánnyal szemben, s különösen igaz ez a külpolitika terén. Európai ügyekben ennek megfelelően mindkét ház igazán csak a nyolcvanas évektől kezdve próbált meg befolyásra szert tenni. Az elmúlt évtized erőfeszítéseinek köszönhetően ma középerős hatalommal rendelkezik a többi EU-tagállammal való összehasonlításban: az alkotmányban rögzített esetekben a két ház határozatot hozhat, mely jogilag nem kötelező érvényű ugyan a kormányra nézve, de politikailag nyomást gyakorol a végrehajtó hatalomra. Európai ügyekben korlátozott a polgárok közvetlen részvétele a döntéshozatalban: Franciaországban eddig összesen két alkalommal rendeztek népszavazást. Először 1972-ben Nagy-Britannia, Írország és Dánia EK-csatlakozásáról, 1992-ben pedig a maastrichti szerződésről kérdezték meg a polgárokat. A népszavazást a köztársasági elnök a kormány vagy pedig a parlament két háza közös kezdeményezésére írhatja ki. Az alkotmány 52. cikke szerint a köztársasági elnök köt és erősít meg nemzetközi szerződéseket. Az 53. cikk értelmében azonban az elnök általi ratifikációt meg kell hogy előzze egy törvényben rögzített parlamenti felhatalmazás. A külpolitika tehát hagyományosan elnöki jogkör, de mára már a miniszterelnöknek is fontos szerep jut benne. Nem véletlen tehát, hogy az Európai Tanács ülésein mind a francia köztársasági elnök, mind a miniszter- elnök jelen van. 1. Fejlődéstörténet és jogszabályi háttér a parlament integrációs szerepéhez Az 1958-as alkotmány, mely az Európai Közösségek megalakítása után született, egyetlen sor utalást sem tartalmazott Franciaország EK-tagságára vonatkozóan. 1979-ig, tehát a római szerződés aláírásától számított 22 éven át a francia parlamentben nem működött európai ügyekkel foglalkozó testület; az esetlegesen felmerülő kérdéseket - szükség esetén - a külügyi bizottság kezelte. A francia képviselők delegálás útján jelen voltak az Európai Parlamentben, s ezzel a törvényhozás nagyjából „letudta" a kiilügyként kezelt integrációs kérdéseket. 1998. nyár 45
