Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 1. szám - POLITIKAELMÉLET - Csizmadia Sándor: A geopolitika mint a nemzetközi kapcsolatok elemzésének módszere
Csizmadia Sándor kozatos csökkentésével vagy agresszív nyomásgyakorlással. A diplomáciai eszközök mozgósítása megelőzheti a fegyveres akciót, sőt mentesítheti az adott felet attól, hogy háborúval szerezze meg a kiszemelt területet. A feudalizmus korában a területi expanzióra vezető diplomáciai stratégiák között a dinasztikus szövetség hosszú időn keresztül játszott meghatározó szerepet. Napjainkban a monarchiák ritkán kötnek dinasztikus szövetséget, s így az nem szolgálja már a területi expanziót. A területnövelési stratégia további eszköze a területvásárlás. Mindazonáltal a ritkán előforduló területvásárlásnál gyakoribb volt a nagyhatalmak közötti területcsere, egészen pontosan a befolyási övezetek cseréje, különösen a gyarmatosítás korában. A területnövelésnek léteztek nem katonai és nem diplomáciai eszközei is (pl. Kanada területi extenziója, ahol az angol hadsereg egyszerűen követte a francia prémvadászok, az „erdei futók" előrehaladó útját a Csendes-óceán partjai felé). A területnövelés egy sajátos formáját a telepesek „frontvonala" jelenti (birodalmak érintkezési pontjainál, nem pontosan behatárolt zónákban paraszti származású katonák, ültetvényesek telepedtek le, s miközben saját területüket növelték, a birodalom határa is kitolódott, és ezáltal meg is szilárdult). A térszükséglet vagy az élettér szükséglete a konfliktusok egyik előidézője a politikai konstrukciók közötti ütközések egyik fő oka volt a XX. században. Noha ma már Európában eltűnni látszik is a területszerzési ambíció minden formája, a „területi libido" más régiókban tovább él. 4.1.2. A tengerhez jutás vagy a szárazföldi bezártságból való kitörés keresése. A XX. század végén negyvenöt, tengerparttal vagy közvetlen tengeri kijutással nem rendelkező, úgynevezett enkláv állam létezik. Amíg egyes országok (Svájc, Paraguay, Csád, Afganisztán stb.) születésüktől fogva ilyenek, addig mások területvesztés következtében lettek ilyenné (például Bolívia, melynek tengerparti részét Peru hódította el a XIX. században). Megint más államok szinte teljes mértékben enkláv államok, mert csak kis területen érintkeznek tengerrel (pl. Irak a maga ötven kilométeres parti határával). Az enkláv helyzetet el lehet fogadni, és ebben az esetben nem válik geopolitikai faktorrá, de lehet nem elfogadni is, és ekkor egy ország geopolitikai magatartását döntő mértékben meghatározhatja. A szárazföldi bezártság azonos ország esetében is generálhat történetileg ellentétes stratégiákat, melyek célja vagy a területi extenzió, vagy - a tengeri kijutás érdekében - a gazdasági és politikai kooperáció. (A XIX. században Paraguay a dél-amerikai „hármasszövetséggel" szemben egy népirtással egyenértékű háború során sikertelenül igyekezett kijutni az Atlanti-óceánhoz, sőt jelentős területeket veszített. A XX. század végén a Mercosurhoz való csatlakozásával teremtődött meg a békés módja annak, hogy kilépjen e bezártságból). A tengeri határok módosításának egy másik példáját azok az országok nyújtják, melyeknek már van tengerpartjuk, de szeretnének egy másikat, vagy épp egy harmadikat is bir18 Külpolitika
