Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 2. szám - FRANCIA KÜLPOLITIKA - Boniface, Pascal: Franciaország, Európa stratégiai függetlensége és a NATO
Franciaország, Európa stratégiai függetlensége és a NATO csak fontos, hanem hasznot is hajt (például olyan módon, ahogyan az amerikaiak a civil piacokat megszerezték a Közel-Keleten és Ázsiában a katonai segítségnyújtáson keresztül). Ami a NATO-bővítéssel kapcsolatos vitákat illeti, több mint valószínű, hogy még a leghűségesebb atlantista partnereink sem lennének arra képesek, hogy olyan kiadások oroszlánrészét vállalnák magukra, amellyel Lengyelország amerikai repülőgép-vásárlásait támogatnák. Ha azonban a bővítés költségeit jórészt az amerikaiaknak kell viselniük, sokkal kevesebb lelkesedést fognak az ügyben mutatni. Németország félelmei sem örökéletűek. Németország NATO-tagsága a Szovjetuniótól és a saját magától való kettős félelemből ered. Ma azonban már sem a Szovjetunió, sem Oroszország nem jelent fenyegetést. Németország mindazonáltal továbbra is rendületlenül kötődik a NATO-hoz, és továbbra is fél önmagától, fél saját biztonságpolitikája „renaciona- lizálásától". Ennek ellenére nem merő túlzás azzal számolni, hogy Németország - stratégiai téren is - normális magatartást vesz fel, azaz olyat, amelyik súlyának megfelelő. És ez örömre adhat okot, mert nélküle semmit sem lehet majd keresztülvinni Európában. Németország saját biztonságpolitikája renacionalizálása miatti burkolt aggodalma a legjobb pillanat arra, hogy egy erős európai opciót ajánljunk fel neki azért, hogy ennek segítségével kibillenjen kétdimenziós választási kényszerpályájáról, vagyis: vagy az önállóság opciójából (ennélfogva fenyegetés önmagára és másokra) vagy a NATO-opdójából (tehát az amerikaiaktól való függés). Ha Németország képes a márkát az euro kedvéért feláldozni, akkor nyilvánvalóan képes arra is, hogy a kényelmes jelenlegi helyzettel szemben egy hosszú távú perspektívát részesítsen előnyben. Nem fogja ezt egy hasonló érvelés követni a NATO és az európai védelem vonatkozásában? Mostanában német beszélgetőpartnereinket élesen irritálja az amerikaiak hegemóniavíziója, és ezt néhány évvel vagy akár néhány hónappal ezelőtt nem juttatták volna ilyen nyilvánvalóan kifejezésre. Ezért még inkább fontos elkerülni annak a látszatát is, hogy Franciaország feladja a függetlenségi törekvéseit éppen akkor, amikor erre Németország aspirál. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a németek az Egyesült Államokkal való biztonságpolitikai kapcsolatok változatlan fenntartásával szemben (44 százalék) inkább „vállalnak több felelősséget és több hatalmat biztonságuk érdekében" (52 százalék).2 Még ennél is fontosabb Franciaország számára az, hogy következetes politikát folytasson, és hogy ismét azt hagyományos szerepét töltse be, amelyre az jellemző, hogy inkább utat mutat a jövőbe, mintsem a jelen rivaldafényében sütkérezzen. A NATO felé a gyengéd bűnbocsánat nyújtását kell magatartásként elfogadnunk. Nincs értelme újabb és újabb olyan kezdeményezésekkel előhozakodni, amelyek megvalósulásának úgy sincs sok esélye, és ami az emberekben csak azt az érzetet keltené, hogy a NATO felfelé ívelő szakaszában van, és nincs szükség másutt keresni az alternatívákat. Ugyanakkor veszélyes lenne kerékkötőnek vagy duzzogónak látszani. Minden cselekedetünket és minden javaslatunkat egyszerűen a valódi és nem csak felszínes vagy kozmetikai 1998. nyár 25
