Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 2. szám - FRANCIA KÜLPOLITIKA - Philippovich Tamás: magyarország párizsi szemmel: Közép-Európa helye a francia külpolitikában
Magyarország párizsi szemmel halt magyar miniszterelnök lánya. Ez a szertartás azonban francia részről inkább erkölcsi elismerést és együttérzést, mintsem valódi politikai gesztust jelentett. Amikor Pozsgay Imre nagy jelentőségű megállapítása - hogy 1956 nem ellenforradalom, hanem népfelkelés volt - elhangzott 1989 elején, erre még csak az emigráció és rajtuk keresztül is csupán néhány értelmiségi figyelt fel. A következő hetekben-hónapokban azonban a politikai körök fokozatosan ráébredtek arra, hogy Magyarországon már több mint egy éve folyamatosan születnek az új és újabb jelentős döntések, törvénybe iktatott változások - hivatalosan ugyan még mindig az egypártrendszer keretei közt. A francia külpolitika körülbelül 1989 májusában ismerte fel, hogy a közép-európai politikai átalakulás élén nem Lengyelország, hanem Magyarország áll. A magyar változások jelentőségének felismerése A francia politikusok örömmel fedezték fel, hogy Magyarországon gyakorlatilag már többpártrendszer van, s hogy az alkotmányt az akkori parlament mélyrehatóan megváltoztatta. Franciaországban ettől az időszaktól kezdve a fejlemények megítélése kapcsán jelentősen felértékelődött azoknak a már francia állampolgárrá lett emigránsoknak a véleménye, akik korábban sikeresen integrálódtak be a tudományos és politikai életbe. A magyar ellenzékiek - közöttük Antall József, a későbbi magyar miniszterelnök - egyre gyakrabban látogattak el a francia fővárosba, s itt az említett magyar emigránsokkal együtt sikerült felhívniuk a közvélemény és a politikusok figyelmét annak jelentőségére, hogy az NDK-ból egyre többen érkeznek Magyarországra, akik többé nem akarnak visszatérni otthonukba, itt politikai menekültnek tekintik magukat, s arra számítanak, hogy a hatóságok továbbengedik őket Ausztriába, ahonnan immár szabadon a szövetségi köztársaságba távozhatnak. A média naprakészen követte a fejleményeket, s tág teret szentelt a legfontosabb eseményeknek, amelyek közül is kiemelkedett Nagy Imrének és társainak ünnepélyes újratemetése Budapesten, 1989. június 16-án. A gyors változások részletei, a vasfüggöny ünnepélyes átvágása Alois Mock osztrák és Horn Gyula akkori magyar külügyminiszter által világszerte ismertté váltak. Fontosnak tartom itt aláhúzni, hogy míg a francia politikai körökben végre igazat adtak most már néhányunknak, akik hosszú ideje hangoztattuk, hogy a változásokra Magyarországon ért meg a legjobban a politikai helyzet, azt még mindig nem akarták elhinni, hogy ezek a változások villámgyorsan át fognak terjedni Csehszlovákiára és Kelet-Németországra is. Arról pedig hallani sem akartak, hogy az általuk oly nagyra tartott Gorbacsov sem lesz sokáig az események első számú haszonélvezője a Szovjetunióban. Azt viszont minden önámítást mellőzve tudomásul kell vennünk, hogy annak elismerése, hogy a politikai változásokban Magyarország jár az élen, Nyugat-Európában - talán az egyetlen Nyugat-Németország kivételével - és főleg Franciaországban nagyon rövid ideig tartott. A vasfüggöny lebontása hamar háttérbe szorult az alig hat héttel később bekövet1998. nyár 9
