Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 1. szám - POLITIKAELMÉLET - Csizmadia Sándor: A geopolitika mint a nemzetközi kapcsolatok elemzésének módszere
Csizmadia Sándor 3. A geopolitika kora A nukleáris kataklizma nélkül véget ért hidegháborúval együtt jelentős mértékben elértéktelenedtek a modemitás ideológiai, politikai, társadalmi és identitásbeli jellemzői, és megszűnt a haladásba vetett egyetemes bizalom is. A kétpólusú világ vége tehát nemcsak a kommunizmus végét jelenti, hanem a felvilágosodásét is, annak a két évszázadnak a végét, melynek valójában éppen a hidegháború jelentette a legteljesebb ideológiai és geostratégiai kifejeződését. Mindennek ellenére a nemzetközi rendszer történetében ez volt az első alkalom, hogy az új világrendre való áttérést nem nagyhatalmak közötti fegyveres összeütközés előzte meg, azaz mintha a klasszikus nemzetközi rendszer vagy az interetatikus rendszer helyét egy meghatározatlan körvonalú és meglehetősen szabályozatlan világtársadalmi rendszer vette volna át. A hidegháború végét mint a világrendben bekövetkezett kivételesen erős törést élik meg a nemzetközi élet szereplői éppúgy, mint az átlagemberek szerte a világon, s ezzel az érzéssel az a nehézség vagy tehetetlenség párosul, hogy ezt a törést értelmezzék, értelmet tulajdonítsanak neki. Úgy tűnik, mintha a bekövetkezett változásoknak, noha különféle jelentést hordoznak magukban, nem lenne értelmük, ha értelem alatt a megalapozást (egy alapelvet, melyre egy kollektív terv épül), az egységet (a világról alkotott elképzelések egy koherens egészbe foglalását), a céltól való meghatározottságot (egy jobbnak ítélt világ felé való irányultságot) együttesen értjük. A hidegháború végével ez a hármas egység szétesni látszik (pl. a világ nagy részén a piaci demokrácia győzedelmeskedik, de nem képes az alapjaira vonatkozó vitát meggyőzően alátámasztani). Az értelem elvesztésének vagy az értelemadás zavarainak alapja a globalizáció vagy a mondializáció jelensége, amelynek az üzleti vagy technikai hatékonyságon kívül semmiféle erényt nem tulajdoníthatunk. A mondializáció csak nagyon távok rokona a XIX. század végi vagy XX. század eleji internacionalizmusnak, melyben egy sokak által osztott reményből született törekvés fejeződött ki. Tekintettel arra, hogy a globalizáció maga állapot, nem pedig valamiféle értékválasztás eredménye, nagyon ritkán és kevesen élik meg reményként vagy jövőként. A mondializáció az első nagy történelmi folyamat, melyet már nem a modem állam objektivál, s ez az állam válságának és az értelemadás válságának elválaszthatatlanságára utal. Minden úgy történik, mintha a globalizáció felgyorsulása talajvesztéshez (a nemzeti támpontok elvesztése) és ideológiai gyökértelenedéshez (a finalitás elvesztése) vezetne, és egy olyan planetáris térbe vetné az embereket, mely fölött nincs semmiféle „várakozási horizont". Ez a tér a világ-idő tere. A világ-idő egyszerre a mondializáció és a hidegháború utáni korszak ideje, mert a tömblogika, miközben szakralizálta a katonai erőt és a nemzeti területet, fékezte a mondializádót. 14 Külpolitika
