Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 1. szám - ÚTKÖZBEN - Horváth Gábor: Egység és megosztottság: az euroatlanti kapcsolatokról a Marshall-terv 50. évfordulóján
Horváth Gábor ország szovjet nyomásra szintén nem csatlakozott a programhoz, mivel attól tartott, hogy egy ilyen döntés súlyos következményekkel járhat a Szovjetunióból lassan hazaengedett magyar hadifoglyok sorsára, valamint a Szovjetuniónak fizetendő kártérítések mértékére. A Marshall-tervnek a Szovjetunió és a kelet-európai országok számára történt felajánlása azt jelezte, hogy a Truman-kormányzat még nem adta fel végleg korábbi kettős megközelítésen nyugvó politikáját, s továbbra is bízott a Szovjetunióval való európai együttműködés lehetőségében. Ugyanakkor tisztában volt azzal, hogy egy esetleges szovjet csatlakozás szinte lehetetlenné tette volna a program megvalósítását, esetleg még az ehhez szükséges kongresszusi jóváhagyást is. Számos tényező miatt mégsem zárhatta ki eleve a szovjet részvételt. Egyrészt, ha a szovjet befolyás alatt lévő közép- és kelet-európai országok elfogadják a részvételt, az gazdaságpolitikájuk és ezáltal politikai orientációjuk módosulását, tehát a szovjet befolyás visszaszorítását is eredményezhette volna. Másrészt Franciaország, ahol a kommunista párt erős belpolitikai pozíciókkal rendelkezett, feltehetően komoly hazai problémákkal nézett volna szembe a Szovjetunió mellőzése esetén. Harmadrészt a kontinentális szovjet befolyástól tartó és az amerikai szerepvállalásban nem bízó Egyesült Királyság ekkor még feltehetően nem vállalkozott volna egy szovjetellenes kezdeményezés maradéktalan támogatására, jóllehet az Egyesült Államok Európából való ismételt kivonulása esetén éppen az Egyesült Királyságnak szánt volna európai ellensúlyozó szerepet a Szovjetunióval szemben. A helyreállítási program minden európai államnak történő felajánlása és az előre biztosnak tekintett szovjet elutasítás egyúttal ahhoz is elméleti hátteret kínált, hogy lefegyverezze az egyre inkább elkerülhetetlennek látszó európai érdekszférák létrehozását ellenzőket, különösen azáltal, hogy az európai egység megvalósítására éppen a szovjet törekvések miatt nem kerülhet sor. 1947. július Í2-én tehát 16 európai ország (Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, a megalakulóban lévő Nyugat-Németország, Görögország, Izland, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Portugália, Svédország, Törökország, Egyesült Királyság) részvételével hozták létre a Marshall által feltételként szabott közös „európai kezdeményezést". (Franco Spanyolországa meghívást sem kapott.) Felállították az Európai Gazdasági Együttműködési Bizottságot (Committee of European Economic Cooperation - CEEC), amely szeptemberre elkészített jelentésében négyéves programot vázolt fel az európai gazdasági helyzet megszilárdítására, az Egyesült Államok és Európa közötti kereskedelmi deficit orvoslására. A jelentésben kért 29 milliárd USD-t amerikai részről tűlzottnak ítélték. A további egyeztetések eredményeként a közösen kialakított európai programra 19 milliárd USD amerikai és további 3 milliárd világbanki támogatást szánt az Egyesült Államok. A CEEC az amerikai gazdasági helyreállítási segélyprogram megindításakor „bizottságból" Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet (Organization of Euro86 Külpolitika
