Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 4. szám - A CSENDES-ÓCEÁNI TÉRSÉG - Csaba Gábor: Az Egyesült Államok a csendes-óceáni térségben. Egy XX.század végi stratégia körvonalai
Az Egyesült Államok a csendes-óceáni térségben blokkból álló világot hozzon létre. Az EU ráadásul növekvő mértékben összpontosít saját feladataira, miközben hajlamos megfeledkezni globális felelősségéről. Ross Perot 1992-es elnökválasztási és Patrick Buchanan múlt évi, a republikánus elnökjelölés érdekében folytatott kampánya szintén fokozta az amerikai protekcionista (és unilaterális) tendenciák felerősödésétől tartók aggodalmait, hogy az Egyesült Államok a WTO-val szemben a NAFTA-t és az APEC- et részesíti előnyben, ami egyben a globális liberalizálás vezető hatalmában a regionális célkitűzések felülkerekedését jelentené. Az utóbbi időben felmerült TAFTA (Transatlantic Free Trade Area) ugyanakkor azt a veszélyes gondolatmenetet rejti magában, hogy a szabadkereskedelem ténylegesen csak a hozzávetőlegesen azonos jövedelemszintű partnerek között elfogadható. A világ második legnagyobb gazdasági hatalmának, Japánnak a piaca olyan mértékben védett mindmáig, hogy ez tovább csökkenti a megfigyelők optimizmusát. Kína mindmáig azokat a minimális reformokat sem hajtotta végre, amelyek lehetővé tennék a WTO-hoz történő csatlakozását. Bár a GATT uruguayi fordulója sok szempontból sikerrel zárult, a globális kereskedelmi rendszer történetét vizsgálva elengedhetetlennek tűnik a liberalizálás irányába mutató lendület fenntartása és a rendszer folytonos fejlesztése, illetve bővítése, mert különben a tapasztalatok szerint a protekcionista erők jelentős térnyerésével kell számolnunk.5 Ennek érdekében a WTO-nak a korábbinál sokkal erőteljes- ebben kell szabályoznia a regionális kezdeményezéseket, hogy biztosítható legyen azok nyitott fejlődése. Ezzel egyidejűleg előre kell lépni a verseny- és befektetésszabályozás, illetve a környezetvédelem, a munkaerő és korrupció kereskedelmi vonatkozásainak szabályozása terén, különben „fennállna annak a komoly veszélye, hogy ezeket a problémákat az egyes regionális fórumok nem a megfelelő módon kezeljék. [...] Ezért a WTO tagjainak regionális megállapodásaikat olyan globális kötelezettségvállalásban kellene egyesíteniük, amely a szabadkereskedelem egy bizonyos időpontig történő világméretű megvalósítását ígérné".6 Ez biztosítaná az alacsonyabb jövedelmű országokat arról, hogy nem kell tartaniuk a gazdagabbak protekcionista tendenciáinak felerősödésétől, miközben a fejlett ipari országok bejuthatnának számos, gazdaságilag dinamikusan fejlődő ország piacára. APEC: lehetőségek és problémák Ha helyesen akarjuk megítélni a nálunk meglehetősen szűk körben ismert, jelenleg tizennyolc tagot7 tömörítő gazdasági együttműködési szervezet jelentőségét, és a térséggel kapcsolatos amerikai elképzeléseket megfelelő összefüggésekbe akarjuk helyezni, nem tekinthetünk el az APEC fejlődésének és jellegzetességeinek rövid áttekintésétől. 1997. tél 57
