Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 4. szám - POLITIKAELMÉLET - Rostoványi Zsolt: Civilizációk háborúja? Huntington és Bassam Tibi felfogásáról
Rostoixínyi Zsolt b) A Nyugat hanyatlása nem egyenes vonalú, hanem szabálytalan folyamat, amelyet időszakos felfelé ívelések szakítanak meg. A nyugati civilizáció „európai komponensének" hanyatlása korábban megkezdődött, s ezt követően a negyvenes években jelentős amerikai hatalmi előretörés volt megfigyelhető. 1945-re rövid időre az USA egész világ feletti dominanciája volt jellemző. A második világháború utáni dekolonizáció tovább gyengítette Európa befolyását, ezzel szemben az USA jelentősen növelve befolyását „a tradicionális territoriális birodalmak helyébe egy új, transznacionális imperializmust állított" (122. o.). Azóta viszont az amerikai befolyás csökkenésének lehetünk tanúi. c) A XX. század eleje óta a Nyugat ellenőrzése a hatalmat biztosító erőforrások felett más civilizációkhoz viszonyítva folyamatosan csökken. Huntington rengeteg adatot sorol fel a népességre, a társadalmi össztermékre, az iparosításra és a katonai potenciálra vonatkozóan, amelyekkel a fenti megállapítását alátámasztja. A rendkívül erőteljes és felgyorsult „indigenizáció" folyamata, amely elsősorban a musz- lim és ázsiai társadalmakat jellemzi, ugyancsak a Nyugat térvesztését jelzi. (Huntington az indigenizáció kapcsán is utal a máshol is említett „demokráciaparadoxonra": hogy a nem nyugati társadalmak átveszik a nyugati demokráciakoncepciót és választási módszereket, azok alapján többnyire nativista, Nyugat-ellenes - és tegyük hozzá: sokszor egyúttal demokráciaellenes - politikai erők kerülnek hatalomra.) A kultúra általa két legfontosabbnak tartott eleme, a vallás és a nyelv is ebben az irányban hatnak. A világ össznépességén belül a nyugati kereszténység aránya erősen csökken, s hasonló a helyzet a nyugati civilizáció „alapnyelve", az angol nyelv használata terén is: első vagy második nyelvként 1958-ban a világ népességének 9,8 százaléka beszélt angolul, 1992-ben már csak 7,6 százalék. Kevesebb mint egy évtized elteltével úgy tűnik, Huntington a teljes nyugati világot illetően magáévá tette azt a „hanyatláselméletet", amely ellen - mindenekelőtt az Egyesült Államok vonatkozásában - korábban szót emelt. A Foreign Affairs 1988. téli számában megjelent tanulmányában (The U. S. - Decline or Reireiual?, Az USA - hanyatlás vagy megújulás) erőteljesen szembeszállt Paul Kennedy nézeteivel. Igaz, már abban a tanulmányában is követi azt a sajátos logikát, ami mostani könyvét is jellemzi, hiszen ezt írja: „a hanyatláselmélet (declinism) az az elmélet, amelyben hinni kell ahhoz, hogy érvényteleníteni lehessen." Huntington igen erőteljes kritikával illeti a Nyugat más civilizációkhoz való múltbéli és jelenlegi viszonyát. A Nyugat azon meggyőződése ugyanis, hogy a nem nyugati civilizációk is elkötelezettek az olyan nyugati értékek, mint demokrácia, szabad piac, emberi jogok, individualizmus, jogállamiság stb. mellett, eredendően téves. Ezeket csak a kisebbségek vették át, a többség azonban növekvő szkepszissel és fokozódó ellenállással viszonyul hozzájuk. „Ami a Nyugat számára univerzalizmus, az a világ többi része számára imperializmus" (184. o.). A Nyugat saját gazdasági érdekeit a nemzetközi gazdasági intézményeken keresztül próbálja érvényre juttatni, és „más nemzetekre olyan gazdaságpolitikát rákényszeríteni, amelyet helyesnek tart", illetve „a nem nyugati társadalmak gazdaságait egy 48 Külpolitika
