Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 4. szám - POLITIKAELMÉLET - Rostoványi Zsolt: Civilizációk háborúja? Huntington és Bassam Tibi felfogásáról
Rostovámji Zsolt Bassam Tibi, aki már egy korábbi művében is (Vom Gottesreich zum Nationalstaat, Isten birodalmától a nemzetállamig) részletesen foglalkozott a nacionalizmus, illetve a nemzetállam fogalmaival ezen világban, a nem nyugati civilizációk nemzetállamainak többségét - más teoretikusoktól átvéve a kifejezéseket - „névleges nemzetállamnak", „kvázi-államnak" tartja, mivel az Európában kifejlődött szekuláris nemzetállam modellje lett „átültetve" a nem európai régiókba, nem tükrözve az itteni, Európától eltérő sajátosságokat, nem megfelelve a más feltételeknek. Ezek a „kvázi-államok" nem felelnek meg annak az európai, szekularizált, demokratikus állammodellnek, amelyben az állampolgár nem etnikailag meghatározott, hanem mint egyén, mint citoyen tagja az államnak. (Önmaga példáját említi, mint aki német állampolgár anélkül, hogy „etnikai német" lenne [72. o.].) Ahogy európai eredetű intézmény a nemzetállam, éppúgy specifikusan európai a hozzá fűződő szuverenitás elve is, amely a már említett vesztfáliai típusú nemzetközi rendszer meghatározó normája és rendező elve. Európai eredetű a nemzetállamhoz fűződő demokráciakoncepció, a civil társadalom, de európai eredetű az emberi jogok fogalma is! Huntington megjegyzésére, miszerint a nemzetállam demokratikus állam, Tibi azzal reagál, hogy a nem nyugati civilizációkhoz tartozó államok döntő része nem demokratikus társadalmakon nyugszik, amelyben az embereket az állampolgári meggyőződés fűzi össze, hanem sokkal inkább egymástól eltérő és egymással vetélkedő etnikai identitások a meghatározók. A globalizáció folyamata az elmúlt időszak olyannyira nyilvánvaló jelensége, hogy a nemzetközi rendszer elemzése során nem hagyható figyelmen kívül, sőt meghatározó szerepe aligha vitatható. Sokan ezt tartják a hidegháború utáni nemzetközi rendszer lényegi folyamatának, amely jelentőségében felülmúlja a kulturális vagy egyéb fragmentációt. A globalizáció folyamata különösen két területen erősödött fel az utóbbi években: a világ- gazdaságban, illetve a nemzetközi kommunikációban, az információk nemzetközi áramlásában. A globalizációval szorosan összefonódó információs és kommunikációs „forradalom" nyomán a távolságok lerövidültek, egymástól földrajzilag távol elhelyezkedő régiók, civilizációk karnyújtásnyi közelségbe kerültek. Sokak szerint a globalizáció mindinkább háttérbe szorítja a civilizációs-kulturális különbségeket, s kulturális téren is egyfajta homogeni- zációhoz, egy globális- vagy világkultúra létrejöttéhez vezet. E nézetet csak egy lépés választja el attól, amely szerint a nyugati civilizáció értékei egyetemes értékek, amelyeknek a világ minden részén érvényesülniük kell. Ezt a véleményt Huntington erőteljesen cáfolja, amikor szembeszáll az „univerzális civilizáció" tézisével. Egyik érdemi érve azok ellen irányul, akik a piacgazdasághoz, állami bürokráciához, modem technikákhoz, fogyasztáshoz kötődő intézmények, technikák, magatartásformák univerzalizálódásával érvelnek a modern társadalmakban, amelyeket Huntington „Davos-kultúrának" nevez (az évente megtartott davosi Világgazdasági Fórum nyomán). Jóllehet a Davos-kultúra emberei igen fontos szerepet töltenek be a mai nemzetközi rendszerben (ők uralják a nemzetközi szervezeteket stb.), arányuk a Nyugaton kívül az összlakossághoz viszonyítva marginális (a világ összlakosságának 1, de az is lehet, hogy 46 Külpolitika
