Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 4. szám - POLITIKAELMÉLET - Rostoványi Zsolt: Civilizációk háborúja? Huntington és Bassam Tibi felfogásáról
Rostoványi Zsolt jószerivel csak egymáshoz való viszonyukban tárgyalja, nem fordítva figyelmet a civilizációkon belüli konfliktusokra. Tibi alapvető tézise az, hogy léteznek civilizációs konfliktusok, a XXI. századba való átmenet történelmi trendje épp a civilizációs konfliktusok formájában fejeződik ki. Ezek azonban nem kizárólag - még csak nem is elsősorban - a nyugati hegemónia elleni lázadás formájában jelentkeznek, jóllehet ez is fontos megjelenési formájuk (vagyis a világpolitikailag civilizációkba csoportosuló lokális kultúrák fellépése a globális struktúrák és az univerzálisnak elismert értékek és normák ellen [74. o.]). E konfliktusok elsősorban a „modem" és „premodern" közötti konfliktus formáját öltik, amennyiben a modern tudományos-technikai globális civilizáció áll szemben a premodem civilizációkkal. Ezen túlmenően egyúttal a „világnézetek háborújáról" is beszélhetünk (103. o.). Közelítse valaki a nemzetközi rendszert akár civilizációs-kulturális szempontból, megkerülhetetlen, hogy a (nemzet)államok szerepével is foglalkozzék. A nemzetközi rendszer ugyanis a harmincéves háborút lezáró 1648-as vesztfáliai békekötés óta a nemzetállamra, a nemzetállam logikájára épülő nemzetközi rendszer. Kétségtelen tény, hogy napjainkban is meghatározó szerepet játszanak a (nemzet)államok a nemzetközi rendszer folyamataiban. Ezzel együtt egyre több tény szól a nemzetállamok szerepének csökkenése, illetve a vesztfáliai típusú „etatista" nemzetközi rendszer eróziója mellett. Az utóbbi években-évtizedekben fokozatosan növekedett a nemzetközi rendszerben az államok mellett egyéb, nem állami szereplők, tényezők jelentősége (transz- vagy multinacionális vállalatok, regionális szervezetek, vallási, etnikai csoportok, mozgalmak stb.). A két, látszólag ellentétes tendencia, az integráció és dezintegráció, a globalizálódás és fragmentálódás ugyanebben az irányban, vagyis az állami keretek fellazulása, az államok szerepének csökkenése irányában hatnak. Mind az államok „feletti", mind az államok „alatti" szinteken erősödött a nemzetközi folyamatokban való közvetlen részvétel, s a már korábban felerősödött szupranacionalista, illetve az utóbbi években viharosan teret nyert etnonacionalista tendenciák mind erőteljesebben aláássák a nemzetközi rendszer etatista alapokon történő megszerveződését. Nyugat-Európában az integrációs folyamat előre haladása, ezzel összefüggésben bizonyos „szupranacionális" identitás megjelenése egyfelől, a regionalizmus és a szubszidiaritás másfelől nem a nemzetállami logika alapján működnek. A transznacionális szféra mellett növekvő jelentőségű informális szférát az államok kevéssé képesek kontrollálni. Az államhatárokat figyelmen kívül hagyó nemzetközi áramlások (tőke, áru, munkaerő, eszmék, ideológiák, kábítószerek, bűnözés, terrorizmus, információ stb.) rendkívüli mértékűvé és sebességűvé váltak. A nem a fejlett világhoz tartozó régiókban pedig az Európában szerves fejlődés során kialakult, európai sajátosságokat tükröző nemzetállam „kívülről" bevitt kategória, mindig is kissé „idegen" maradt még akkor is, ha az államok természetesen a világ minden részén kialakultak. Minden bizonnyal az ez irányú éles kritikák - hogy a világpolitika első számú tényezői továbbra is a nemzetállamok, és nem a civilizációk - késztették Huntingtont arra, hogy rész44 Külpolitika
