Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 4. szám - POLITIKAELMÉLET - Rostoványi Zsolt: Civilizációk háborúja? Huntington és Bassam Tibi felfogásáról
Rostommji Zsolt A civilizáció és a kultúra fogalmaira sokan építettek fel elméleti rendszert, amelynek se gítségével a fenti kérdések valamelyikére próbáltak rendszerezett, tudományos igényű választ adni. Gondoljunk csak Norbert Elias „civilizációs folyamatára", Oswald Spenglemek a kultúrák keletkezésére és hanyatlására vonatkozó cikluselméletére, Arnold Toynbee Spenglerére sok ponton emlékeztető, a civilizációk növekedésére és bukására vonatkozó „holisztikus igényű" teóriájára vagy Fernand Braudel „mondialista" elemzéseire. De napjainkból is említhetünk szép számmal olyan teoretikusokat, akik Huntingtonhoz és Tibihez hasonlóan kimondottan a nemzetközi rendszer folyamatait próbálják meg a civilizáció és a kultúra kategóriáinak segítségével elemezni, illetve vonják be elemzéseikbe valamilyen módon ezeket a kategóriákat (Immanuel Wallerstein, Samir Amin, Francis Fukuyama, Bertrand Badie stb.). Huntington könyvében a fogalmak meghatározása kapcsán a kiinduló tanulmányában leírtakat egészíti és bővíti ki. Könyve második fejezetének bevezető mondata („az emberi történelem civilizációk története" [40. o.]) Spenglertől, Toynbeetől vagy Braudeltől is származhatna. (Természetesen bőven hivatkozik is mindhárom teoretikusra.) A kultúrán ugyanazt érti, mint Immanuel Wallerstein, vagyis egy valamilyen szempontból összetartozó csoport, közösség jellemvonásainak összességét, amit ő úgy fejez ki, mint „egy népcsoport átfogó életmódja" (41. o.). Részletesen foglalkozik a civilizáció egyes és többes számú fogalmaival - természetesen utóbbit tartva könyve tulajdonképpeni tárgyának. A kultúra és a (többes számú) civilizáció(k) közötti különbséget kizárólagosan a kettő eltérő méreteiben ragadja meg, a civilizációt „nagyobb méretű kultúrának" tartva. Braudelt, Wallersteint és másokat idézve felsorol jó néhány, mind a kultúra, mind a civilizáció kategóriájába tartozó elemet (értékek, normák, intézmények, gondolkodásmódok stb.). Fáthatóan nem a kategóriák legprecízebb definiálására törekedett, hanem arra, hogy azokat a nemzetközi rendszer folyamatainak elemzésében hogyan használhatja. Tibi könyvében nem foglalkozik a kategóriák pontos definiálásával. Ezt - legalábbis a kultúra kapcsán - már megtette hivatkozott korábbi munkájában: „a kultúra a társadalmi reprodukció egy meghatározott történelmi formája" (A modem iszlám válsága, 22. o.). Ezt a definíciót természetesen korszerűsíti, mégpedig alapvetően a Clifford Geertz-i szimbolikus- szemiotikái kultúrafelfogás alapján, miszerint a kultúra lényegét elsősorban nem az olyan statikus elemek adják, mint a nyelv, a vallás vagy a változatlan értékek. „A kultúra sokkal inkább azokon az állandóan változó, megélt realitásokon és keretfeltételeken nyugszik, amelyek alapjául egy szimbólumként felfogott szellemi termék szolgál" (99-100. o.) Látható tehát, hogy Tibi nagy hangsúlyt fektet a kultúra dinamikus értelmezésére - nyilván okulva a Huntington kultúra- és civilizációfelfogását statikusnak tartó kritikákból. De vajon statikus-e Huntington felfogása? Kétségtelen tény, hogy ő nem fordít figyelmet a modem kultúraértelmezésekre, legyen szó akár a geertzi felfogásról, akár arról, amelyik a kultúra állandó mozgását, változását, áramlását, dinamizmusát hangsúlyozza nem csupán egy-egy közösségen belül, de magán az egyéneken belül is. Huntington is kiemeli a 40 Külpolitika
