Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 4. szám - POLITIKAELMÉLET - Kiss J. László: A nemzetközi rendszer modernizációja: a nemzetközi rend és biztonság változásai
A nemzetközi rendszer modernizációja nyítéka. Ezt még inkább világossá teszi az a tény, hogy a nemzetközi szervezetek programjairól szóló döntések a kormányközi tárgyalások és nem a szervezet csúcsán végbement szuverén határozatoknak az eredményei, jóllehet néhány esetben az ENSZ BT történetében a „világállami" hierarchikus mozzanat is megfigyelhető volt.63 Az államok világának anarchiamodellje és a „világállam" koncepciója kérdések sorát hagyja nyitva: Miképp lehet „rend" a nemzetközi rendszerben, ha a „rendről" és „biztonságról" gondoskodó állam autonómiája csökken, ám az államok decentralizáltságán és anarchiáján túllépő „világállam" megvalósítása nem lehetséges? Ha a hidegháború után az állami szereplők, de még inkább a nem állami szereplők száma s ezzel a lojalitások pluralizmusa növekszik, miképp lehet a nemzetközi rendszer „rendjét" és „biztonságát" előmozdító „kormányozhatóságot" megvalósítani? A válasz egy a nemzetközi rendszer működését magyarázó harmadik modell kísérletében rejlik, amely a neoliberális iskola számos megfontolását és az anarchiamodell kritikáját egyaránt tartalmazza. Az „állam nélküli kormányzás" modellje Az anarchiamodell és a „világállam" felfogásával szemben az „állam nélküli kormányzás" („governance without state") modellje részben a liberális neoinstitucionalizmus, részben a neorealizmus megfontolásaiból táplálkozik.64 Ebben az értelemben a Martin Wight, Hedley Bull és mások által képviselt „racionalista" irányzat folytatása, amely a nemzetközi politikát egyfelől sokkal többnek tekintette, mint az államok egyirányú érdekmaximalizáló magatartását hangsúlyozó realizmus, másfelől kevesebbnek mint a „világállam" megvalósítását hirdető kozmopolitizmus vagy „idealizmus". Ez a felfogás egyfelől megkérdőjelezi az anarchiamodell premisszáit, mivel a normák és szabályok önkéntes elfogadását előfeltételező államközi megállapodások alapján a tartós együttműködés lehetőségéből indul ki. Egyidejűleg azonban ez a modell a „világállam" felfogását is kérdésessé teszi, azáltal hogy az önkéntes megállapodás útján kialakított normák és szabályok hatékonyságát nem egy központi, legális erőszak-monopóliummal rendelkező „világállam" létezésétől teszi függővé. A legitim „globális ellenerőszakot" gyakorló „új világrend", pusztán az ösztönzők és szankciók útján nem jöhet létre. Az „új világrend" elsősorban nem a sikeres elrettentés vagy kényszerítés alkalmazásának, a konfliktusok kiküszöbölésének, valamint a nemzetközi jog „erőszakos" megvalósításának a terméke, hanem sokkal inkább az integráció és kooperáció olyan sikeres intézményeinek, mint a NATO és EU kiterjesztésének és megszilárdításának s ezzel egy „kollektív tanulási folyamatnak" az eredménye. Az „állam nélküli kormányzás" modellje olyan nemzetközi rendszert ír le, amelyben a normák és szabályok az államok közötti kapcsolatokat tartósan irányíthatják, anélkül hogy azokat egy „világállam" létrehozná, illetve erőszakkal „kikényszerítené". A nemzetközi szervezetek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az államok a saját érdekükben képesek legyenek 1997. tel 29
