Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 4. szám - POLITIKAELMÉLET - Kiss J. László: A nemzetközi rendszer modernizációja: a nemzetközi rend és biztonság változásai
Kiss ]. László egyenértékű nemzetközi intézményi tagságukkal növekedhet az államok problémamegoldó képessége és ezzel biztonsága is. A nemzetközi szervezetekben vállalt tagság mérsékeli az államok érdekmaximalizáló magatartását és ezzel a biztonsági dilemma újratermelődését. Az egyes konkrét, funkcionális kérdésterületeken a nemzetközi szervezeteken belül megvalósuló együttműködés kiszámíthatóvá teszi az államok magatartását, az államok kapcsolatában a kölcsönös várakozások és magatartási minták közelíthetnek egymáshoz. Az úgynevezett nemzetközirezsim-elmélet arra mutat rá, hogy a nemzetközi rendszer működését már a hidegháborúban sem lehetett „holisztikusán" azonosítani az államközpontú és a nemzeti biztonság érdekeit egyirányúan követő rendszerközi konfliktussal, mivel a konfliktus és a kooperáció egymástól elválaszthatatlan, a nemzetközi kapcsolatok egyes kérdésterületein létrejött a „szabályozott magatartás" s ezzel a nemzetközi rendszerben a „szabályozott anarchia" állapota is. A konfliktus nem egy a priori negatív tényező, minőségét a kollektív kezelésének módjai és technikái határozzák meg.56 A hidegháborús nemzetközi rendszerben - elsősorban a fegyverzetkorlátozás és leszerelés, de idővel más kérdésterületeken is - a részleges együttműködés kialakulása, a nemzetközi magatartásnak közös szabályokhoz való kötése a rendszerközi konfliktusnak „szabályozott", kooperatív jelleget kölcsönzött. A rezsimelmélet arra hívja fel a figyelmet, hogy a sűrűsödő interdepen- dencia következtében már a nemzetközi szervezetek kialakulása előtti informális időszakban is megfigyelhető, hogy az államok között az egyes funkcionális politikaterületeken („issue area") olyan „elvek, normák, szabályok és döntéshozatali eljárások" jönnek létre, amelyek körül a szereplők magatartása konvergál57. A liberális institucionalizmus azt hangsúlyozza, hogy a nemzetközi szervezetek megjelenése, az államok institucionális tagsága módosíthatja magatartásukat, az államok inkább készek a közös relatív, mint az abszolút nyereség megszerzésére, a nemzetközi anarchia korlátozható, kialakítható a „normatív" vagy a „szabályozott anarchia" állapota. A neoliberális institucionalizmus, a rezsimelmélet jelentősen hozzájárult a nemzetközi biztonság és rend államközpontú felfogásának a kritikájához, a nemzetközi biztonság „posztnacionális", azaz a nemzetközi intézmények és interdependencia elsődlegességén alapuló megközelítésének az előtérbe kerüléséhez. Ezt a folyamatot a nyolcvanas évek reálpolitikai folyamatai döntő mértékben befolyásolták. A biztonságnak az állam és a katonai fenyegetés elsődlegességén alapuló realista felfogása már a nyolcvanas évek kelet-nyugati rakétatelepítési vitáiban a kritika kereszttüzébe került. Kiderült, hogy az „államközpontú" katonai biztonság nevében telepített nukleáris fegyverek nem növelték, hanem éppenséggel csökkentették az állampolgárok biztonságérzetét. A leszerelés és a biztonság kérdéseivel foglalkozó nemzetközi bizottság 1982-ben arra a „nukleáris paradoxonra" hívta fel a figyelmet, miszerint az atomkorszakban az állam biztonsága mindinkább az állampolgárok biztonsági tudatának a csökkenésétől vált függővé.58 Szükségessé vált egy új, a realista biztonságfogalmat túlhaladó elképzelés, a „közös biztonság", az „interdependens biztonság" koncepciójának kialakítása. A „közös biztonság" képviselői azokra a globális veszé26 Külpolitika
