Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 4. szám - POLITIKAELMÉLET - Kiss J. László: A nemzetközi rendszer modernizációja: a nemzetközi rend és biztonság változásai
A nemzetközi rendszer modernizációja tükröző, anarchikus jellege ugyanazokat a funkcionális kényszereket gyakorolja. A nemzetközi rendszer anarchikus staiktúrája az államok közötti különbségeket semlegesíti, minden állam politikáját funkcionálisan azonossá teszi. Csupán a nagyságrendi különbségek számítanak, azaz a nagyobb államok jobban ellent tudnak állni a nemzetközi rendszerből származó strukturális kényszereknek, mint a kisebbek. Az államok „szocializációja" ebben a maguknál magasabb szervezeti egységet nem ismerő, anarchikus világban a kölcsönös bizalmatlanság, az önmagukra való támaszkodás, az önsegély (self-help) mintáit, valamint azt a törekvést követi, hogy biztonságuk érdekében a többi állammal szemben a saját katonai képességüket állandóan növeljék. Az államok a „nemzetközi döntőbírót", illetve „nemzetközi kormányt" nélkülöző anarchikus világban „racionális egoizmusuk" alapján arra törekszenek, hogy polgáraik biztonságát és gazdasági jólétét önállóan, a maguk erejére támaszkodva, biztonsági érdekeik maximalizálása útján biztosítsák. Ám az „önsegélynek" ez a rendszere a nemzetközi rendszer működését meghatározó biztonsági dilemmához és annak újratermelődéséhez vezet, mivel az egyik állam biztonságát „erősítő" intézkedést a másik állam a saját biztonságát fenyegető kihívásnak tekinti, és erre a saját biztonsági érdekeinek a maximalizálásával reagál. A nemzeti biztonság és nemzeti érdek kizárólagossága alapján az egyes államoknak, tehát a nemzetközi rendszer „részbiztonságának" a maximalizálására irányuló magatartás valójában a nemzetközi rendszer egészének és a tagállamok biztonságának a csökkenéséhez, végső soron egy nulla összegű játékot jelentő „biztonsági (fegyverkezési) versenyhez" vezet.49 A nemzetközi rendszer anarchikus természetéről és a nemzeti biztonság elsődlegességéről, valamint a biztonsági dilemmáról alkotott „világkép" tökéletesen beleillett a hideg- háborús nemzetközi rendszer ideológiájába. A politikai stabilitást állandóan veszélyeztető szovjet-amerikai fegyverkezési verseny a biztonsági dilemma klasszikus esete volt. A szovjet-amerikai nukleáris elrettentés és a nemzetközi rendszerbe beépült és idővel „kooperatívvá" vált szovjet-amerikai fegyverkezési verseny a nemzetközi biztonság szinonimájává vált. A neorealizmus szerint a nemzetközi rendszer és politika működése - szemben a klasszikus realizmussal - nem vezethető vissza az egyes államok magatartására. Az államoknak mint a nemzetközi politika cselekvési alapegységeinek a magatartását és egymáshoz való viszonyát a nemzetközi struktúra határozza meg, amely egyszerre jelenti a funkcionálisan azonos kényszereket gyakorló, „strukturáló anarchia" jelenlétét és a nemzetközi hatalomnak a nagyhatalmak közötti de facto megosztását. Az anarchia a nemzetközi kapcsolatok szervező-rendező elve, és mint ilyen, arra kényszeríti az államokat, hogy homogén egységként viselkedjenek. Ha a nemzetközi rendszerben az anarchia mint a folytonosságot jelentő rendező elv nem is változik, ám a változás mégis lehetséges, legalábbis abban az értelemben, hogy a katonai hatalom megoszlása a nagyhatalmak között időről időre a hatalmi egyensúly különböző formáit ölti. 1997. tel 23
