Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 1. szám - ÚTKÖZBEN - Csaba László: A kibővülés dinamikája
Csaba László sá vált a nadrágszíj-megszorító politika. Ez politikai és pénzügyi oldalról eleve meghatározza, hogy a déli kibővüléstől jóval elmaradó hivatalos transzferekre kerülhet csak sor, hisz semmi más nem képviselhető se politikailag, se szakmailag az EU-or- szágokban. Az EU-t felkészítő modernizációs tőkeinjekcióra bírni kívánó javaslat (Inotai, 1996) épp az új realitással nem számol, és ezért bumerángként üthet vissza. Tegyük hozzá: a belépők és a régi tagok közt egy nem vagy alig növekvő torta újraelosztására kerül majd sor. Ez azt jelenti, hogy az EU kibővülésére csakis a strukturális alapok reformját követően lesz mód. Eközben eltöprenghetünk, hogy mennyi ideig maradhatnak egész országok az I-es (támogatott) zónában. Az is kérdéses, meddig állhatnak fönn azok a kivételes elbánások, amelyek az átlaghoz közeli jövedelemszintet elérő régiók támogatását lehetővé teszik. A legkisebb megrázkódtatással természetesen az járna, ha minden maradna a régiben, ez azonban épp a folyamat világpolitikai jellege miatt kizárt. Az előadottakból az is belátható, hogy a bürokratikus kényelemszeretet miatt hagyományosan kedvelt csoportterápiák miért nem jöhetnek szóba a keleti kibővülés esetében. Miközben Szlovénia nettó befizető lesz, Románia lakosságának több mint 35%-a a mezőgazdaságból él. Ily eltérő kört nem lehet egységesen kezelni. A pénzügyi korlát és a bővülés stratégiai kényszere közt csakis a lépcsőzetes kibővítés hidalhatja át az ellentmondást. Ennek keretében az első körben a kevésbé problematikus országok kerülhetnek be; így azok, akiknél kicsi az agrárrészarány, nem csapolják meg nagyon a strukturális alapokat, továbbá nem kerülnek felvételükkel az EU határain belülre újabb nemzetközi konfliktusok. A mezőgazdaság jövőbeli uniós szerepéről gondolkodva fontos, hogy ne az 1992. évi viszonyokat modellezzük, hanem az ezredfordulót követő új viszonyokat kíséreljük meg fölmérni. Az 1994. évi GATT-megállapodás kizárja az uniós fölöslegek levezetésének hagyományos fő eszközét, az exporttámogatást az alkalmazható gazdaságpolitikai eszközök sorából. Ez közvetlen oka annak, hogy a garantált árakra és jövedelmekre épülő, autark és rendszeres túltermelést eredményező „bevált" közös agrárpolitika immár nem tartható fenn. A szingapúri GATT-forduló 1999-től újabb, jelentős piacnyitási és támogatáskorlátozó intézkedéseket fog hozni, ami kikényszeríti az ellátásbiztonsági megfontolásokra épített egész felfogás átalakítását. A termeléstámogatásra épülő rendszer nem tartható tovább, hazai kiépítése pedig öngól lenne. A termeléstámogatás helyét az ökológiai támogatások és a jövedelem- pótlás, valamint a területfejlesztés fogja átvenni. Ez pedig azzal jár, hogy mire egy közép-európai ország uniós taggá válhat, a belépéstől elvárt termelésfelfuttatási és tőkejuttatási hatásokra már egész biztosan nem lehet számítani. Ez gyökeresen más jövőkép, mint aminek alapján a CEFTA-országok legtöbbjében, különösen. Magyarország és Lengyelország agrártárcájánál az ágazat jövőjét és nemzetgazdasági szerepét jelenleg tervezik. 44 Külpolitika
