Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 1. szám - ÚTKÖZBEN - Csaba László: A kibővülés dinamikája
A kibővülés dinamikája E nehézségek áthidalására kétfajta javaslat született. Az egyik az európai alkotmány javaslata (Institutions, 1996, 52-65. o.), amit a központosítás és az egyedi döntések ellenfelei pártolnak. Mivel a szabályozási düh elhatalmasodása integrációs szinten is egyre több kérdést tol a felsőbb szintekre, s spontán módon vezet el a feladatok és a finanszírozás egyre erősödő centralizációjához, e megközelítés az alkotmányos politikai gazdaságtan érveit veti be a kormányzati önkény korlátozását és az egyéni szabadság megőrzését szorgalmazva. A megközelítés hívei (Bernholz, 1996) joggal emelik ki, hogy a szabad társadalom csak akkor marad fönn, ha a kormányzati beavatkozást más is indokolja, nem pusztán az, hogy a választók többsége szívesen fogadná. Ilyen indok lehet az externáliák (a tevékenység végeredményével közvetlenül nem azonos, ámde ahhoz kötődő haszon), a közjó - például a jog- biztonság - erősödése vagy olyan újraelosztási cél, ami nyíltan és közvetlenül támogat bizonyos csoportokat (pl. a legelesettebbeket) a többség egyetértésével. E követelményeknek azért is nehéz megfelelni, mert a nemzeti érdek az idő múlásával más és más tartalmúvá válik, más szerkezethez kötődik. Például az erős frank politikájának kialakulása Franciaországban vagy a WTO-megállapodás aláírása, a közös honvédelmi és belbiztonsági politika létrejötte mind a nemzeti érdek átalakuló tartalmának és átértelmeződésének példája, hisz enélkül eleve létre se jöhetett volna. Az alternatív megközelítés (Dewatripont és tsai, 1996) az acquis rugalmasabb értelmezését szorgalmazza. Ennek keretében megkísérli a közösségi vívmányok kemény magjának körülhatárolását, amit valóban számon kell kérni bármely új vagy régi tagon, és egy választható körét. Az utóbbiból való kimaradás lehetséges, ámde a vonatkozó kérdésekben a szavazati jog elvesztésével járna, mint ahogy az EMU harmadik szakaszában ez elő is van irányozva. Ez a többsebességű EU-t intézményesíti, így egyes kérdéseket megold, másokat viszont kiélez. Az új belépők szempontjából természetesen minden lazább együttműködési forma előnyösebb, s a kisebb centralizálás alacsonyabbra teszi a mércét, egyben a kibővüléssel megnövekvő sokféleségnek is inkább teret enged. A továbbfejlődés újabb irányaként érvényesül az a törekvés, ami az integrációs szervek technokratizálását, azaz a napi politikai és a hivatali egyensúlyozásból való kiemelésüket célozza. Ennek példája az Európai Monetáris Intézet, az európai központi bank előfutára, ami nem áll a kormányok ellenőrzése alatt. Hasonló törekvések fogalmazódtak meg az európai versenyhivatal és az európai bíróság összefüggésében is. E törekvések felerősítik azt a hagyományos ellentmondást, ami a szakmai döntéshozatali szint fölötti demokratikus ellenőrzés hiányából adódóan a szakmai és a politikai értékrend éles elválásához vezet, s így társadalmilag elfogadhatatlan megoldásokat eredményezhet. Ugyanakkor minél inkább biztosítva van egy szervezet függetlensége, annál kisebb az esetleges tévedések kijavíthatóságának az esélye. Végül is az EU kibővülésétől aligha szűnik meg a rendszerek versenye. Ez azt jelenti, hogy a kibővült EU részese marad-e a nemzetközi telephely-választási és 1997. tavasz 41
