Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 3. szám - A MAGYAR BÉKESZERZŐDÉS HÁTTERE - Vida István: A Szovjetunió és a magyar békeszerződés előkészítése
A Szovjetunió és a magyar békeszerződés előkészítése repelt a külügyminisztérium előterjesztésében, hogy a két ország közvetlen kétoldalú tárgyalások útján rendezze egymás között a vitás kérdéseket. Bár a szovjet kormány más esetekben is, mint például a szlovákiai magyarok erőszakos kitelepítése ügyében, szorgalmazta a kétoldalú tárgyalásokat, nem világos, hogy a javaslattal előálló Molotov és Dekanozov mit akarhattak, és miben reménykedtek. Pontosan tudták, hogy a Groza-kormány nem lesz hajlandó engedményekre, miután éppen a magyar küldöttség tárgyalásai idején erősítették meg a moszkvai román képviseletnek: Erdély kérdésében a szovjet álláspont változatlan, és megígérték, hogy a Szovjetunió nem fogja támogatni a trianoni határ módosítását.9 Sztálinnak a tárgyalások során tett megjegyzéséből arra lehet következtetni, hogy ő szívesen látott volna egy magyar-román lakosságcsere-egyezményt, amelynek révén az erdélyi kérdés rendezhető. Szerencsére nem ragaszkodott elképzeléséhez. Az 1946. áprilisi moszkvai tárgyalásokon a szovjet vezetők nem viselkedtek kétszínűén, a nemzetközi diplomáciában járatlan magyar politikusok, Rákosit is beleértve, nem értettek a jelekből, a ki nem mondott szavakból, a hallgatásból. A Romániának tett ígéret megkötötte a kezüket, de jóindulatukat nemcsak a magyar kormánydelegáció fogadásának látványos külsőségei, a szívélyesség és a megkülönböztetett figyelem bizonyította, hanem az is, hogy jóvátételi kérdésekben engedményeket tettek, noha a Szovjetunió katasztrofális gazdasági helyzetben volt. Magyar kezdeményezésre Molotov 1946. augusztus 20-án fogadta Gyöngyösit, aki kíséret nélkül érkezett (6. sz. irat). Ez egy nappal azután történt, hogy a magyar küldöttség hivatalos felkérést kapott: írásban tegye meg észrevételeit az országgal kötendő békeszerződés tervezetéről. Az 1946. május 7-i Erdélyre vonatkozó négyhatalmi döntés után a magyar politikus szeretett volna Moszkvába utazni és Molotovval tárgyalni, de a szovjetek akkor nem teljesítették kérését. Hogy most a szovjet diplomácia főnöke hajlandó volt Gyöngyösivel találkozni, azt mutatja, hogy részükről továbbra is fenn kívánták tartani a két ország közötti normális kapcsolatokat. Érdekes, hogy a magyar békedelegáció D. Z. Manuilszkij ukrán külügyminisztert kérte fel közvetítésre Molotovhoz (5. sz. irat). Gyöngyösi látogatásának célja az volt, hogy Molotov támogatását kérje a magyar-csehszlovák viszonyt terhelő vitás kérdések rendezéséhez. A 200 000 szlovákiai magyar áttelepítésének ügyében Molotov korrekten közölte, hogy a szovjet kormány a csehszlovák álláspontot támogatja, ami nem érte meglepetésként a magyar politikust, sőt igyekezett azt rábeszélni, hogy Magyarország egyezzen bele a felvidéki magyarok tömeges átköltöztetésébe. Most nem ajánlotta fel, amit az áprilisi moszkvai tárgyalások során ő is és Sztálin is megtettek, hogy a Szovjetunió támogatni fogja az áttelepítések után Csehszlovákiában maradt magyar kisebbség állampolgári és emberi jogainak helyreállítását és tartós garantálását. Az úgynevezett „pozsonyi hídfő" kérdése nem merült fel, érdekes módon Gyöngyösi sem hozta szóba. A tárgyalás jó légkörben zajlott, noha 1997. ősz 79
