Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 3. szám - A MAGYAR BÉKESZERZŐDÉS HÁTTERE - Fülöp Mihály: Nagy-Britannia és Franciaország szerepe a magyar békeszerződés kidolgozásában 1945-1946-ban
Késői bűnbánat" Trianonért nősen, ha Magyarország ünnepélyesen és örökre kinyilvánítja a trianoni határ elfogadását" vagy a „biliárdasztal simaságú" területen vízerőműgát építhető. „Tudvalevő, hogy a terület kis kiterjedésű: ha viszont a trianoni határ nem szent és sérthetetlen, hanem - ott ahol hasznos és kívánatos - megváltoztatható, akkor több olyan terv létezik, ahol sokkal jobban indokolt Magyarország javára változtatni." (Kiemelések tőlem - A szerző.) 6. A gazdasági, pénzügyi és közlekedési követelések annyira túlzóak, hogy ezeket valamennyi Duna menti állam általános és egyenlő kötelezettségeként kellene elfogadtatni. A békeszerződés s különösen a jóvátétel végre nem hajtásáért előirányzott szankciók ütköznek a szovjet-magyar gazdasági egyezménnyel, ezért a csehszlovák kormány vitába keveredhet a Szovjetunióval például a természeti kincsek kiaknázására és a magyar állami tulajdonra bejelentett zálogjog kérdésében.30 W. S. Williams, a Foreign Office területileg illetékes dél-európai főosztályának (Southern Department) vezetőhelyettese és magyar referense, F. A. Warner, a párizsi brit küldöttségnek a csehszlovák-magyar kisebbségi kérdésben 1946. április 9-én és május 8-án kidolgozott irányelveiben a kormánynak a következő politikai vonalvezetést ajánlotta: a pozsonyi hídfő kiterjesztése elfogadható, különösen ha az amerikaiak vagy az oroszok támogatják, és ha máshol Magyarország javára lehetséges a határmódosítás; a magyar kisebbség transzferje a két érintett fél kétoldalú tárgyalására tartozik; a „reszlovakizáció" nem a magyar béketárgyalások tárgya, s bár rokonszenveznek a cseh érzésekkel, remélik, hogy semmi olyat nem követnek el, ami sértené az ENSZ-alapokmány emberi és szabadságjogokra vonatkozó elveit; ha az oroszok a csehszlovákiai magyar etnikum kisebbségi jogainak újraélesztését kívánják, akkor azt az angol kormánynak elvileg vitatnia kellene.31 A Foreign Office állásfoglalása híven tükrözte a három nagyhatalom magyarcsehszlovák kisebbségi kérdésben formálódó közös politikájának kezdeteit. A kivételt az 1946. február 27-i Auer-Szlávik-megbeszélésen felvetődött csereterületelv angol támogatása jelentette. A „reszlovakizációban" szabad kezet kapott a csehszlovák kormány, de amíg az angolok az emberi és szabadságjogok tiszteletben tartását remélték, ezt nem lehetett elvárni a sztálini Szovjetuniótól. Az amerikaiak, mint említettük - miután lehetetlenné vált, hogy Magyarország háromhatalmi tanácsra befogadja a 200 000 magyart -, az angolokkal és a szovjetekkel együtt a vitát a kétoldalú megegyezés szférájába utalták, s - mint látni fogjuk - a kérdés végül is e keretek közé szorult. A szovjetek nem utasították el az összes magyar „lakosságcsere" címén való kitelepítését, de tekintettel kellett lenniük a háromhatalmi döntéshozatal elvére. A kisebbségi jogok biztosítását az angolok elvetették. Nagy Ferenc moszkvai látogatása után az egyik nyitott kérdés az maradt, hogy a szovjet vezetők valójában tettek-e ígéretet egyenlő jogok biztosítására a magyar kormányküldöttségnek? Ez volt az a pont, ahol a Foreign Office tisztviselői között is vita támadt. C. F. 1997. ősz 67
