Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 2. szám - DOKUMENTUM - Sz. Bíró Zoltán: Kelet-Közép-Európa és Oroszország érdekei
Dokumentum vetkező 10 évben évi 6%-os növekedést kellene felmutatnia (ami aligha reális), hogy 2005- re elfogadható mutatóval rendelkezzen - ami az EU átlagának kb. 74%-a lenne. Nem véletlenül bukkannak fel olyan okfejtések, melyek az átmeneti időszakot Kelet-Közép-Európá- ban 10 évre vagy még ennél is hosszabb időre teszik, vagy szükségesnek tartják, hogy az új tagok jogait ideiglenesen korlátozzák a regionális- és mezőgazdasági politika, a munkaerő mozgása és a szociális charta érvényének tekintetében. I. 8. A NATO bővítése hasonló összefüggésben kevésbé tűnik költséges vállalkozásnak. Az amerikai kongresszus költségvetési prognózisa szerint azonban ahhoz, hogy Lengyelországot, Magyarországot, Csehországot és Szlovákiát - a „védelmi ernyő" alá vonják, 60,6 Mrd USD szükséges. A katonai infrastruktúra fejlesztése pedig további 64 Mrd USD-t emészt majd fel. Az Egyesült Államok, ahol folyamatosan hangsúlyozzák, hogy a NATO- ban nincs helyük a „biztonságot fogyasztóknak", aligha fogadja el a fő szponzor szerepét. Minden jelentkezőnek legkevesebb évi 1,5-2 Mrd USD-t kell a költségekből vállalnia. Ezzel szemben 1995-ben Lengyelországban 2,6 Mrd USD, Csehországban 1,025 Mrd USD, Magyarországon 641 millió USD volt az évi teljes katonai költségvetés. Az előzetes számítások szerint Csehországnak ahhoz, hogy a NATO követelményei szerint önállóan átfegyverezze hadseregét, 12 éven át a védelmi költségvetésének 80%-át kellene erre a célra költenie. Ezzel szemben 1995-ben Csehországban fegyverek és új haditechnika beszerzésére mindössze a katonai költségvetés 14%-át, míg az infrastruktúra fejlesztésére annak 4%-át költötték. Hasonló a helyzet a régió más országaiban is. A következtetés nyilvánvaló: a NATO-bővítéssel kapcsolatos legnagyobb anyagi terheket azoknak a nyugati országoknak kell viselniük, melyek legfőbb problémája, hogyan csökkentsék saját kiadásaikat az EU-felvételek kapcsán. Ezek az országok egyidejűleg mindkét folyamat terheit még kevésbé készek állni. A katonai kiadások jelentős bővítése a kelet-kö- zép-európai országokban a gazdasági növekedés megtorpanásával fog járni, holott épp a növekedés nyújt egyedül reményt a térség országainak, hogy belátható időn belül elérjék az EU számára elfogadható fejlettségi szintet. Amennyiben pedig e régió államai elfoglalják kijelölt helyüket a NATO-ban, ez nem lesz más, mint vigaszdíj azért, hogy a vágyott cél - a teljes jogú EU-tagság - beláthatatlan távolba kerül. A NATO keleti kiterjesztésének sürgetését jelentős mértékben magyarázza az a szándék, hogy ezzel kívánják csillapítani a kelet-európaiak törekvéseit, és a régióbeli katonai és politikai jelenlét erősítésével ellensúlyozni a térség Európába történő gazdasági és politikai integrációjának késlekedését. A NATO és az EU terjeszkedése nem párhuzamos és egymást kölcsönösen gyorsító folyamat, hanem egymás alternatívái, melyek kölcsönösen lassítják egymást. 1.9. Az EU előcsarnokában való hosszadalmas várakozás fejében nyert lélektani kompenzáció méltányolandó hivatkozásul fog szolgálni az EU teljes jogú tagságát kitartóan sürgető kérések elhárításához. A NATO „régi" és új tagjainak növekvő pénzügyi kötelezettségeire való hivatkozással egyre távolabbi időpontra lehet tolni az EU kibővítését. Valószínű, hogy a NATO terjeszkedésének pénzügyi vonatkozásait szándékosan eltussolják, s a haderő NATO követelmények szerinti modernizálását a blokk új tagországaiban aktualitást nélkülözőnek fogják nyilvánítani. A NATO-expanzió összekapcsolása az EU-tagfelvétellel különösen azokban a nyugat-európai országokban lehet népszerű, ahol mérsékelt lelkesedéssel szemlélik a NATO terveit, de nem érdekeltek az EU gyors terjeszkedésében sem. 118 Külpolitika
