Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Nagy Péter: Franciaország és Németország a maastrichti politikában
Könyvekről A maastrichti folyamattal kapcsolatban a szerző két figyelemre méltó megjegyzést tesz: először, az a tény, hogy az EMU harmadik szakaszának beindításáról az Európai Tanács fog dönteni, világosan jelzi az állam- és kormányfők hatalmát a központi bankok kormányzóival és a pénzügyminiszterekkel szemben, nevezetesen az államhatalom érvényesítését azon korporativ jellegű technikai kompetencia felett, amelyet a közösség pénzügyi szakértői közötti erős transznacionális kapcsolatok tettek érzékletessé, s ami egyértelműen egybeesik az államközpontú francia gondolkodással. Másodszor, az EUSZ nagyobb jogkörrel ruházza fel a német tartományokat, mint maga a szövetségi kormány, ugyanis az alaptörvény 23. cikkelye sokkal több beleszólást enged meg nekik a közösségi törvénykezésbe a brüsszeli tárgyalásokon. Az alkotmányos változtatások a régiók Európájának irányába mutatnak, amelyben a helyi hatalom térnyerése tovább folytatódik, ami voltaképpen kihívást jelent a centralizált államokkal szemben. Ezek az ellentmondások arra vallanak, hogy az EMU-ról folytatott tárgyalások nehézségeit nem szabad csak a tagállamok tárgyalási irányvonalait befolyásoló belpolitikai folyamatoknak tulajdonítani. Ellenkezőleg, ezeken a tárgyalásokon európai érdekek forogtak kockán, melyeket a Delors vezette bizottság védelmezett, s melyeket egyetlen tagállam belpolitikai tényezői sem diktálhattak volna. Ennek egy példája a kohéziós alap létrehozása az EUSZ-ban, ami sem Franciaország, sem Németország, de mégcsak Nagy-Bri- tannia eredeti célja sem volt. A transznacionális érdekcsoportok mind profitáltak Maastrichtból. A maastrichti folyamat tanulsága az európai integráció jövője szempontjából arra figyelmezteti a politikusokat és a köztisztviselőket, hogy a kormányközi konferenciákat átláthatóvá, a közösségi döntéshozatalt érthetővé kell tenni az állampolgárok számára. Minden tárgyalási szinten ismerni kell a hozzáférési pontokat, ami azon személyek és érdekcsoportok számára lényeges, akik a jövőbeli kormányközi konferenciákat befolyásolni szeretnék. Franciaországban a nemzeti szuverenitás még hosszú ideig prioritást fog élvezni, ami nem egyeztethető össze Németország föderális Európa iránti ambíciójával, amelyben az unió intézményei játsszák a főszerepet. A francia-német páros közötti feszültség azokra a jövőbeli kormányközi konferenciákra is rá fogja nyomni bélyegét, melyek az unió intézményi berendezkedésén kívánnak változtatni. A maastrichti folyamat tanulságai ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy Franciaország és Németország meg fogja találni a közös álláspontot, mégha az kompromisszum is lesz. Ezt biztosíthatják a német és a francia politikus-adminisztrátorok, akiket a politikusoktól eltérően nem befolyásolnak a választási ciklusok, s elsősorban a folytonosságot képviselik az integráció által kiváltott változások körülményei között. Franciaország és Németország továbbra is „Európa motorja" lesz, amely előre hajtja az integrációt. Mindkét ország érdekelt együttműködni abban a folyamatban, amelyben az Európai Unió két történelmi feladatot W8 Külpolitika
