Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 2. szám - EURÓPAI POLITIKA - Pirityi Sándor: Franciaország és az "európai pillér"
Franciaország és az „európai pillér az Egyesült Államok viszonyában. Mint rámutat, Franciaországot a második világháború után az USA nem tekintette egyenrangú szövetségesnek, s az atombomba titkát - bár a francia tudósok nagymértékben járultak hozzá a nukleáris programok sikeréhez - nem osztották meg velük. Egy fél évszázaddal később a nukleáris képességei révén is az európai védelmi identitásban vezető szerepet igénylő Franciaország kimondja: a NATO-nak nincs szüksége vezérre, s Európának meg kell adni azokat az eszközöket, amelyeknek birtokában az „egyenlő fél" helyzetéből tárgyalhat az Egyesült Államokkal. (Magyar Nemzet, 1995. június 29.) 4 Francia sajtóközlések szerint 1990-ben a nukleáris „Force de Frappe" a Szovjetunió területén 25- 34 millió lakos és az ipari potenciál 16-25 százalékának megsemmisítésére volt képes, 1995-re pedig ezt a pusztító képességet 81 millió lakosra és a szovjet ipari potenciál 66 százalékára kívánták méretezni. A „körkörös védelem" a nukleáris fegyverek keleti irányú alkalmazását feltételezte, az „elégséges védelem" koncepciója pedig nem a csökkentésre orientálódott, hanem a szuperhatalmak potenciáljához való közeledésre. 5 Le Monde, 1995. szeptember 7. 6 A Le Monde 1997. február 4-i számában olvashatók szerint „a csökkentési irányzat ellenére is jelenleg mintegy 200 hadműveleti készenlétű atom robbanótöltet jeleníti meg az amerikai védőernyőt, Washington európai katonai elkötelezettségét, a transzatlanti kötődést". 7 Le Monde, 1993. május 13. 8 Jó ideje nemcsak francia bölcselkedés, hogy „az atomfegyver csak akkor hasznos, ha nem kerül felhasználásra". 9 Francia megnyilatkozásokból az olvasható ki, hogy szerintük - minden konzultáció ellenére - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország „nem ugyanazon az indítógombon" tartja az ujját. Minden atomhatalom önállóan dönt, bár előzetesen tanácskozhatnak egymással. 10 Le Monde, 1996. február 23. 11 Francia-amerikai atomhadászati konzultációk és kooperációk nyomon követhetők a 70-es évektől. Az Egyesült Államok - már amennyire a kongresszus ezt megengedte - segített tökéletesíteni a francia atomfegyvereket, például a miniatürizálás vonalán vagy abban a tekintetben, hogy a több robbanótöltetű rakéták nukleáris tölteteit az égésvégi pont után ne veszélyeztesse az ellenfél rakétavédelmi tevékenysége. Feltehetően az Egyesült Államok tájékoztatta Franciaországot az egykori Szovjetunió rakétavédelmének olyan összetevőiről, amelyek megakadályozhatták volna a francia hadászati rakétákat feladatuk teljesítésében. Amerikai segítséget kapott Franciaország az atomfegyver-kísérletek „szimulációja" vonalán is. 12 A „Védelmi fehér könyv" főbb fejezeteit a Le Monde 1994. február 25-i számában ismertette és kommentálta. 13 A Nyugat-európai Unió Közgyűlésének 1994 novemberében publikált jelentése úgy fogalmazott, hogy logikátlan dolog egy amerikai tábornokot megtenni az európai biztonsági és védelmi identitás „tengelyszögének" meghatározójává. 14 NATO review, 1996 május, 13-16. o. 15 Le Monde, 1996. június 2-3. 16 Le Figaro, 1996. június 10. 17 Természetes dolog, hogy a NATO „európaiasításának" és a bővítésének összefüggései foglalkoztatták Moszkvát is, amely szerint az „európaiasítás" a tömb reformjának egyik összetevője: a nyugat-európai országoknak és az új csatlakozóknak nagyobb felelősséget kell vállalniuk a válságok rendezésében, ha az amerikaiak már nem lesznek hajlandók a közreműködésre. Az „európaiasí- tásnak" az orosz vezetés szerint azt is kell eredményeznie, hogy az atlanti tömb ne lássék ellenségesnek Oroszország szemében. Vagyis ne egy régi NATO-ról legyen szó, amely bővül, hanem egy új NATO-ról, amely „nyit". 1997. nyár 93
