Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 2. szám - EURÓPAI POLITIKA - Pirityi Sándor: Franciaország és az "európai pillér"
Piritiji Sándor szervezeti felépítésben és a NATO parancsnoki láncolatában is világosan megjelenjék az „európai pillér", az európai védelmi önazonosság.18 Franciaország meggyőződéssel vallja, hogy a földközi-tengeri térség létfontosságú az európaiak számára, az Egyesült Államok viszont a közel-keleti helyzet és a török-görög viszály ellenőrizhetőségét tartja szem előtt. A mintegy háromezer főnyi katonai és polgári személyzettel működő nápolyi parancsnokság kérdésében Párizs a rugalmasabb: legfeljebb megáll a NATO integrált katonai struktúráinak kapujában... Tény viszont, hogy ezt a kérdést az „európai pillérre" kihegyezve tartja nyitva. Visszakanyarodva az orosz viszonylathoz, a NATO bővítése szempontjából meghatározó 1997-es esztendő elején - Dániel Vemet (Le Monde) megfogalmazásával élve - úgy látszott, hogy Kohl és Chirac „udvarol Jelcinnek". A két államférfi év eleji oroszországi útja egyfajta „euroérdeklődést" volt hivatva érzékeltetni Jelcin állapota és álláspontja iránt a kontinens biztonsága intézményesítésének vonatkozásában. Mindkettőjüket ugyanaz foglalkoztatta: hogyan lehet kiterjeszteni a nyugati szövetséget Oroszország előteréig, az utóbbi elszigetelése nélkül; és hogyan lehet integrálni Oroszországot egy európai rendbe anélkül, hogy szomszédainak sorsát kényeked vére bíznák. Helmut Kohl és Jacques Chirac ugyanazt a nyelvet beszélte Moszkvában: a NATO bővülése nem irányul Oroszország ellen, és a fejlődő szervezet nem lehet „fekete bárány" a Kreml szemében. A francia elnök hivatkozhatott arra, hogy megindult a NATO „európaiasítása", s hogy az orosz katonák problémamentesen együttműködnek a NATO-erőkkel Boszniában. 1997. május 27-én Párizsban került aláírásra „az alapv okmány" a NATO és O- roszország között, amelyet a tervezők annak idején „chartának" szántak. Francia- ország az előkészítés idején jelezte: elgondolásainak megfelel Moszkva társulása a nyugati szervezetek eszmecseréihez és tevékenységéhez, de ha ez az okmány Oroszországot majdnem a NATO tagjává teszi - a tagok minden jogával a kölcsönös biztonsági garanciák nélkül -, akkor az atlanti tömb gyakorlatilag elfoglalja az egész európai biztonsági térséget, és nemcsak az EBESZ-t szorítja háttérbe, hanem az Európai Uniót is. Párizs fél ettől, és ezért is helyezkedett szembe az Euroatlanti Partnerségi Tanács még Warren Cristopher által felvetett tervével, tovább gyarapítva ezzel a vetélkedés területeit Franciaország és az Egyesült Államok között.19 A párizsi Le Monde 1997. január 30-án teljes terjedelemben közölt egy „közös francia-német biztonsági és védelmi koncepciót", valójában azt az okmányt, amelyet a francia-német tanács 1996. december 9-én Nürnbergben megtartott ülésén a két társelnök, Jacques Chirac és Helmut Kohl szentesített, de a parlamentek vitája előtt nem kívánt nyilvánosságra hozni. A terjedelmes állásfoglalás szól Franciaország és Németország „sors- és érdekközösségéről", szorgalmazza azoknak a kockázatoknak közös vizsgálatát, amelyeknek 88 Külpolitika
