Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Nagy Péter: Döntéshozatal az Európai Unióban: modellek, alkalmazások, komparativisztika
Könyvekről 4. az alkotmányos továbbfejlődésben, beleértve az új tagok felvételét. A 3. és a 4. csoportot jellemzi a legnagyobb nyilvánosság, hiszen ezekben a témákban valamennyi tagállam csúcsszintű vezetőjének részvételére szükség van, ezek a kérdések a tagállamokon belül is intenzív politikai viták tárgyát képezik, ami bizonyos mértékű publicitást biztosít, és lehetővé teszi az EU-szakértők számára, hogy elfogadható pontossággal rekonstruálják azt a folyamatot, amelynek során a végleges döntéseket meghozzák (vagy nem döntenek). Bár ezen a két területen történelmi fontosságú döntések születnek, mégis viszonylag ritkák, a döntések túlnyomó többsége inkább az 1. és a 2. csoportba sorolható, az itt zajló döntés-előkészítési, döntés- hozatali folyamatról azonban a nyilvánosság szinte alig szerez tudomást, ráadásul a tanács és a parlamentáris rendszerek kormányzatainak döntéshozatali rendszere közötti összehasonlító elemzés is csak korlátozottan hasznosítható. Jan M. A4. Vnn den Bos (The European Community, Decision Making, and Integration) röviden visszapillant az EU fejlődésére, egészen a maastrichti szerződés aláírásáig, bemutatja intézményeit (a bizottságot, a tanácsot, a parlamentet, a bíróságot), a tanács döntéshozatali szintjeit, érinti a főbb integrációs elméleteket (funkcionalizmust, neofunkcionalizmust, kormányközi megközelítést). Az integrációs elméletek azonban a döntéshozatal modellezése szempontjából nem bizonyulnak elégséges alapnak, a problémák megoldását az EU-ban ugyanis a disztributív és az integrate tárgyalási technikák jellemzik, ezek ismertetésére azonban nem tér ki a szerző. Ugyancsak Jan M. M. Van den Bos (The Policy Issues Analyzed) taglalja részletesen a tanács felelősségének azt a négy kiválasztott területét, melyekről a modellek működésének teszteléséhez adatokat gyűjtöttek: 1. az élelmiszerekben a radioaktív szennyeződés maximálisan megengedett szintjének meghatározását (a csernobili atomerőmű katasztrófája óta ez különösen érzékeny probléma); 2. az autókból kipufogógázok szennyezőanyag-kibocsátási szintjének szabályozását; 3. az EU belső légi közlekedésének liberalizálását egy hároméves kísérleti időszakban; valamint 4. az európai monetáris unió bankrendszerének továbbfejlesztését. Ezek a problémák igen nagy hatást gyakoroltak az integrációra, s csak hosszas multilaterális tárgyalások után sikerült megoldani őket a tanács szintjén. A problémák reprezentativitását mutatta, hogy: ellentétes nemzeti érdekeket tükröztek; megoldásuk a tanács különböző összetételét igényelte (az Általános Ügyek Tanácsát, a Környezetvédelmi Tanácsot, a Közlekedési Tanácsot, a Gazdasági és Pénzügyi Tanácsot); általános és parciális politikai, gazdasági és szektoriális kérdéseket érintettek, következésképpen bepillantást engedtek az EU-tagállamok nézeteltéréseinek megoldási módjaiba, döntés-előkészítési, döntéshozatali, tárgyalási és alkufolyamataiba. Bruce Bueno de Mesquita (Political Forecasting: An Expected Utility Method) a várható hasznosság kiszámításának matematikai módszerét írja le. Elméletének kidolgozásában az átlagos választó Black-tételére épít, melyet adaptált a politikai 140 Külpolitika
