Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 1. szám - AZ UNIÓN KÍVÜL - Balogh András: Az európai integráció és a mediterrán egység
Az európai integráció és a mediterrán egység Lehetséges-e partneri viszonyt kialakítani Nyugat-Európa és a mediterrán térség között? Van-e értelme, gyakorlati haszna az egész mediterrán egységesen kezelni? Mindkét kérdésre nemmel válaszolhatunk. Az Európai Unió és a mediterrán térség közötti egymásra utaltságról ugyan érdemes beszélni, de egyelőre semmiféle olyan kapcsolat nem jöhet létre, amely egyenrangú partnereknek a viszonyát szokta jellemezni. Az Európai Unió azzal, hogy egy csoportként kezeli a mediterrán térséget, az Európai Unió hagyományaiból következő kitaposott utat járja, ám ez egyáltalán nem felel meg a realitásoknak. A mediterrán térség ugyanis, ellentétben Nyugat-Európa egyre homogénebbé váló és együttes fellépésre alkalmas közösségével, továbbra is teljesen megosztott és heterogén. És itt nemcsak arról van szó, hogy a jól ismert politikai és ideológiai különbségek rányomják bélyegüket a térség egészére, hanem arról is, hogy teljesen eltérő gazdasági mutatókkal, potenciállal rendelkező országok tartoznak a mediterrán országok körébe. Nem lehet elfeledkezni a rendkívül különböző és a politikai döntésekben is szerepet játszó kulturális, vallási és nyelvi eltérésekről sem. Ha csupán a gazdasági különbségeket vizsgáljuk, akkor is nyilvánvaló, hogy Izrael nehezen sorolható ugyanabba a kategóriába, mint bármelyik szomszédja, de ugyanúgy óriásiak a különbségek az olajjövedelemmel rendelkező és ilyennel nem rendelkező országok között is. Súlyosan befolyásolja a térségen belüli kapcsolatokat a déli és keleti mediterrán világ általános instabilitása, demokratikus intézményeinek fejletlensége, a militarista tendenciák tovább élése. A 80-as évek végén a védelmi kiadások a térség egészében a GDP 8-10%-át tették ki, mára ez ugyan lényegesen csökkent, de így is majdnem kétszerese a világátlagnak.5 A világ fegyverexportjának közel egyharmada ebbe a térségbe irányul ma is. Ami az Európai Unió és a mediterrán térség közötti kapcsolatokat illeti, megállapítható, hogy pozícióik teljesen különbözőek. Míg egyértelműen igaz, hogy a mediterrán országok nagyon nagy mértékben, főleg a kereskedelem területén függenek az Európai Uniótól, fordítva ez egyáltalán nem állja meg a helyét. A súlybeli különbség különösen szembetűnő. A mediterrán térség jelenleg a világkereskedelemnek nem egészen három százalékát adja. Az Európai Unió exportjának négy-öt százaléka irányul a mediterrán országokba, és megállapítható, hogy ez az alacsony adat is csökkenő tendenciát fejez ki. A mediterrán országok exportjának 50-től 80%-a irányul az Európai Unió országaiba? Sajnálattal kell azt is megállapítanunk, hogy a mélyen tudatosodott kulturális különbségek, sőt ellentétek semmit nem csökkentek az elmúlt időszakban. Érdemes e tekintetben idézni Bichara Khadert, az arab származású kitűnő szakértőt, az euromediterrán partneri viszonynak egyik hatásos propagálóját, aki különböző írásaiban az Európa és az iszlám Mediterráneum közötti komunikációs szakadék problémáját feszegetve úgy vélekedik, hogy ez a szakadék bármifajta állandó dialógust szinte lehetetlenné tesz.7 Az előbbieket figyelembe véve felvetődik a kérdés, vajon lehetséges-e a történetileg kialakult mediterrán egység felelevenítésével vagy tudatosításával megteremteni egy sajátos közösséget, amely túlmegy a partneri viszonyon, és reálisan képezheti-e az Európai Unió 1997. tavasz 119
