Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 1. szám - CÉLOK ÉS GYÖKEREK - Somogyi Ferenc: Euroatlanti integráció: folyamatosság és konszenzus a magyar külpolitikában
Euroatlanti integráció: folyamatosság és konszenzus a magyar külpolitikában mák következetesen érvényesülnek nemcsak konkrét intézkedéseinkben, lépéseinkben és mindennapi gyakorlatunkban, hanem - és ez valószínűleg még fontosabb, nehezebb és időigényesebb - gondolkodásmódunkban is. Egy olyan folyamat tehát, amelynek eredményeként integráltságunk létformává válik. Az integrációs intézményekhez való csatlakozásunk így nemcsak cél, hanem eszköz és keret is. Ez az a keret, amely a szolidaritás és a kohézió benne érvényesülő elve és gyakorlata alapján fejlődésünkhöz a - saját potenciálunkat és erőforrásainkat kiegészítő - legtöbb lehetőséget és a leghatékonyabb támogatást jelenti. Meghatározó jelentőségű, hogy a nemzetek feletti jelleg tekintetében az egyes szervezetek között meglévő különbségek ellenére integrációs tagságunk, egy tekintélyes közösség tagjaként való fellépésünk (a nemzeti szuverenitás korszerű értelmezésével - mások szerint önként vállalt korlátozásával - együtt) a gyakorlatban nemzeti érdekeink érvényesítésének a jelenleginél nagyobb, hatékonyabb lehetőségeit kínálja. Ennek azonban előfeltétele a tényleges magyar érdekek körültekintő és mélyreható elemzésen és mérlegelésen nyugvó azonosítása, pontos megfogalmazása és hatékony képviselete. Ez a feladat kiemelt hangsúlyt és figyelmet kap most, a csatlakozási tárgyalásokra szóló magyar mandátum kidolgozásakor. Ugyanakkor ez olyan követelmény, amely egyaránt érvényes a felkészülés időszakára, a csatlakozási tárgyalások folyamatára, valamint az adott integrációs intézmény tagjaként kifejtett jövőbeni tevékenységünkre is. Integrálódásunk tehát az euroatlanti közösségben folyó együttműködésbe való szerves bekapcsolódásunkat, és nem feloldódásunkat jelenti. Következésképpen nem szükségszerű, sőt az integráció elmélyítését a leghatározottabban szorgalmazók koncepciója szerint sem törvényszerű, hogy a taggá válás a nemzeti identitás feladását jelentse. Ez egyébként is ellentétes lenne az integrációs intézmények alapját, tevékenységük vezérelvét és eredményességük zálogát jelentő euroatlanti értékekkel. Ellenkezőleg, a gyakorlat igazolja annak a tételnek a megalapozottságát, hogy a mai és a jövőben várható körülmények között magyarságunk, közép-európaiságunk és európaiságunk csak együtt, összefüggéseiben értelmezhető. Ez a háttere a magyar külpolitika konszenzussal elfogadott, többször megerősített három fő cselekvési irányának, azok egymáshoz való viszonyának és gyakorlati kezelésének. Ez utóbbi tekintetében azonban már érzékelhetőek - esetenként lényeges - hangsúlykülönbségek a különböző politikai pártok álláspontjában. Véleményem szerint az adott körülmények között a három „prioritás" kezelésének egyedül célravezető módja szoros kölcsönös összefüggésük fel- és elismerése, s az ennek alapján álló kiegyensúlyozott, egységes, ugyanakkor pragmatikus és eredményorientált megközelítés. Ez a gyakorlatban arra épül, hogy egyfelől a jószomszédi kapcsolatok és a kisebbségek ügye egymástól elválaszthatatlan, másfelől viszont mindkettő előfeltétele a NATO- és az Európai Unió-tagságnak. Ugyanakkor az integrá1997. tavasz 9
