Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 1. szám - MAGYAR KÜLPOLITIKA - Balogh András: A külpolitika prioritásai: nyelvhelyességi vagy politikai vita?
A külpolitika prioritásai vák, NDK-beli és bolgár vezetők által zajosan támogatott bezárkózó és agresszív megnyilvánulásokat, határozottan irányt vett a szociáldemokrata pártokkal való kontaktusok kiépítése és rendszeressé tétele mellett. Magyarország szívélyes kapcsolatokat kezdett kialakítani Európa semleges országaival, mindenekelőtt Ausztriával és Finnországgal. Visszafogottabbá lett a magyar szereplés egy sor nemzetközi szervezetben, végül Moszkvával történő egyeztetés nélkül Magyarország csatlakozott az addig „az imperializmus trójai falovának" minősített Világbankhoz. A második szakaszban, a nyolcvanas évek közepén,, Magyarország már nem támogatta a Szovjetunió úgynevezett mini hidegháborús törekvéseit, sőt legmagasabb szintű érintkezéseket tartott fenn az NSZK, Nagy-Britannia, Franciaország és más nyugati államok vezetőivel. Kezdett kialakulni egy önállóbb, a magyar érdekeket képviselni kívánó külpolitikai gondolkodásmód, amely alapját képezte annak, hogy a történelmi pillanatot kihasználva Magyarország hozzájáruljon a berlini fal, vele együtt a Keletet és Nyugatot elválasztó vasfüggöny lebontásához. A berlini fal lebontásához vezető út egyik döntő állomása az NDK-ból Magyarországra érkező német menekültek szabad eltávozásának biztosítása. Ez a külvilág számára drámai gyorsaságú és váratlan aktus volt, de valójában egyáltalán nem előzmény nélküli döntés született az akkori magyar kormány részéről. A német menekültek előtti határnyitás egy hosszú időszak külpolitikai nyitási folyamatának volt a terméke, ugyanannak a folyamatnak, amelynek nagy visszhangot váltó állomásai voltak a kapcsolatok magasszintű felvétele olyan országokkal, mint Izrael a Koreai Köztársaság és a Dél-afrikai Köztársaság. Természetesen az említett határmegnyitás lehetőségeinek megteremtésében oroszlán része volt annak az őszinte és bizalmi kapcsolatnak, amelyet a Német Szövetségi Köztársaság és Magyarország külpolitikai irányítói alakítottak ki. A látványos és minőségi változás azonban természetszerűleg a Szovjetunió és a Varsói Szerződés felbomlása után következhetett be. Ezt a külpolitikai radikális orientációváltást, amely a modern magyar külpolitika harmadik szakaszának tekinthető, segítette a magyar politikai és gazdasági rendszer gyors megváltozása is. Ekkor volt egy rövid időszak, amikor vita folyt arról, hogy a szuverenitását teljességében helyreállító, magát új nemzetközi környezetben találó Magyarország milyen új orientációt fogadjon el. Felvetődött, hogy különféle regionális együttműködések kialakítása, az együttműködésben résztvevők szorosabb kapcsolata mutathatja az egyik lehetséges irányt. Sokakra gyakorolt vonzerőt az osztrák vagy svéd típusú semlegesség elfogadása. Igaz, csupán szűk körben, de fölvetődött a KGST esetleges modernizálásának és életképessé tételének a gondolata is. Hamarosan kiderült, hogy Magyarország nem képes az autarkiás fejlődésre, nem lehet helyreállítani az addigi gazdasági integrációs formákat, még a térség országainak demokratizálódása, a KGST-tagállamok egyenjogúsítása esetén sem, és nem lehet életképes alterna1996. tavasz 5
