Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 3-4. szám - DOKUMENTUMOK 1956-RÓL - Kiss József - Ripp Zoltán - Vida István: Tito és Hruscsov levélváltása 1956.december 3.-1957.január 10.
Dokumentum jét. Kifejezetten elutasították a korlátozás nélküli többpártrendszer bevezetését s egy polgári demokratikus politikai struktúra esetleges kialakítását. Nem csoda tehát, hogy az október 30-a utáni fejlemények, amelyek túlmutattak a „titoista" megoldáson, Belgrád számára az ellenforradalom veszélyét idézték fel, amelynek kibontakozást meg kell akadályozni. Ez magyarázza, hogy a november 2-áról 3-ára virradó éjjel Brionin lezajlott ju- goszláv-szovjet csúcstalálkozón kellemes meglepetést szereztek Hruscsovnak és Malenkovnak azzal, hogy határozottan támogatták terveiket.5 Tito és társai számára ekkor nem látszott annál kevésbé rossz megoldás, mint hogy az október 30-i szovjet nyilatkozat ismeretében és bízva Hruscsov reformelkötelezettségében elfogadják az erőszakos beavatkozást, noha az első katonai intervenciót korábban elítélték. A szovjet megfontolásoktól eltérően, amely a katonai fellépéssel a kelet-európai status quo megbontását kívánta megakadályozni, Belgrádban az a belátás jutott érvényre, hogy egy számukra kedvező politikai megoldásnak is feltétele az erőszakos beavatkozás, legyen az bármily kockázatos is a jövendő fejlődés jellegét illetően. A Brioni szigetén lezajlott nevezetes találkozón nem derült ki a két fél megközelítésének különbsége, amely a későbbi súlyos feszültségek forrásává vált. A tárgyalások során Hruscsov elengedte a füle mellett azokat a jugoszláv érveket, melyek a munkástanácsokra támaszkodó szocializmusra, a reformokra, a desztalinizációra vonatkoztak, mint ahogy az október 30-ai szovjet kormánynyilatkozatban foglaltak deklaratív megerősítése is elsősorban a jugoszlávok támogatásának elnyerését szolgálta. A szovjet vezetésben a XX. kongresszusnak a tábort fellazító hatásával szemben a régi egység helyreállításának igénye erősödött meg, attól tartva, hogy a keleteurópai események tovább élezik a nemzetközi helyzetet, amelyet amúgy is súlyosan megterhelt a szuezi válság. Különböző megfontolások húzódtak meg azon megállapodás mögött is, amely Nagy Imre és társai későbbi sorsát alapvetően meghatározta. A szovjetekkel szemben, akik magától értetődőnek vették az „ellenforradalomban" vétkes Nagy Imre eltávolítását és letartóztatását, a jugoszlávok szerették volna, ha a rendszer konszolidációja a Nagy Imre-féle reformpolitika nyomán valósul meg. Felajánlották, hogy Nagy Imrét és néhány társát a jugoszláv követségre hívják, és ott ráveszik őket a lemondásra s a Kádár-kormány támogatására. A szovjetek ebben Nagy probléma- mentes kikapcsolásának egyértelmű ígéretét látták, a jugoszlávok viszont inkább az „átmentés", vagyis egy Kádár-Nagy-összefogás és a jugoszlávbarát reformpolitika folytatásának esélyét, valamint saját befolyásuk megerősítését vélték megtalálni. Nyilván abban bíztak, hogy Nagy Imréék belátják: a beavatkozás elkerülhetetlen volt, de még van lehetőség egy legalább „lengyel típusú" viszonylagos függetlenedésre. 220 Külpolitika
