Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 1. szám - MAGYAR KÜLPOLITIKA - Kovács László: Magyar külpolitika: törekvések és eredmények
Kovács László érinti a bővítés az egyetlen globális hatalom, az Egyesült Államok érdekeit, mint mondjuk Izlandét vagy Luxemburgét. Az összehangolásra váró érdekek másik körét a csatlakozni kívánó, illetve a csatlakozásra esélyes országok alkotják. Ezen országok között bizonyos fokú versengés is folyik, hiszen a bővítés — legalábbis az első körben —, várhatóan nem lesz nagyméretű, néhány országra korlátozódhat. A NATO hangsúlyozottan igyekszik elkerülni új választóvonalak kialakulását, valamiféle új megosztottság létrejöttét, mivel az nem a stabilitást, hanem a bizonytalanságot erősítené. Az Európai Unióban az elmúlt egy esztendő fontos fejleménye a három EFTA-or- szág csatlakozása. A mi szempontunkból lényeges körülmény, hogy a három csatlakozó között van a szomszédos Ausztria is, így Magyarország immár határos az Európai Unióval. A csatlakozók között van a távolabbi, de velünk hagyományosan rokonszenvező Finnország. Csatlakozási törekvésünk támogatására azonban a jelek szerint Svédország részéről is számíthatunk. Bővült a társult országok köre is. Létrejött a társulási megállapodás az Európai Unió és a három balti állam között, s rövidesen megszületik a megállapodás Szlovéniával is. Jóllehet a két mediterrán sziget — Málta és Ciprus — már régóta társult státussal rendelkezik, az Európai Unió csak most kezdi őket ténylegesen is társult országként kezelni. A legutóbbi közös csúcsértekezleten, Cannes-ban ily módon már 11 társult ország állam- illetve kormányfői voltak jelen. Fontos fejlemény, hogy 1994 decemberében, az esseni csúcstalálkozón elfogadták az Európai Unió bővítésének a stratégiáját, s ennek nyomán az elmúlt egy esztendőben valóban előrehaladt a tagállamok és a társult országok közötti párbeszéd és együttműködés. Essenben elhatározták, hogy ezentúl évente egy alkalommal közös csúcsértekezletet tartanak a társult országok vezetőinek részvételével, évente kétszer közös külügyminiszteri találkozó lesz, és rendszeresek lesznek a különféle tárcák minisztereinek találkozói is. Az eredmények közé sorolhatjuk a belső piaci jogharmonizációról szóló úgynevezett Fehér Könyv megszületését is. A dokumentum nem azzal a céllal jött létre, hogy újabb feltételeket támasszon a belépni akarókkal szemben, hanem azért, hogy orientálja a csatlakozni kívánó országokat, milyen követelmények teljesítésével válhatnak alkalmassá a tagságra. A felsorolt pozitív fejlemények mellett azzal is tisztában vagyunk, hogy amíg az 1996-os kormányközi konferencia be nem fejeződik, s amíg nem döntenek bizonyos intézményi reformokról, addig az Európai Unió nincs abban a helyzetben, hogy a további bővítésről érdemben tárgyalásokba bocsátkozzon a társult országokkal. Az Európai Unió belső viszonyainak alakulásában és a bővítéssel összefüggésben egyaránt meghatározó jelentőségű a német—francia együttműködés. Gazdasági súlya és stabilitása miatt Németország fontos szerepet játszik az Európai Unióban, a bővítés iránti elkötelezettsége azért ilyen lényeges. Franciaország pedig a korábbi évekhez Külpolitika
