Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 1. szám - BUDAPEST: KELLÜNK-E NEKIK? - Gyarmati István: Magyarország útja a NATO-ba
Gyarmati István ged a zsarolásnak, az pedig akarva-akaratlanul elősegíti annak a veszélynek a kialakulását, amelyet el akar hárítani, nem értve meg a zsaroló logikáját. A katonai védelmi képesség fenntartása azért is szükséges, mert a világ fejlődési opciói között van egy olyan is, s nem is a legkevésbé valószínű, amely szerint a következő század elején katonai szembenállással is járó ellentétek alakulhatnak ki Európa és a egyes Európán kívüli térségek között, mindenekelőtt a tömegpusztító fegyverek esetleges ellenőrizhetetlen elterjedése és szélsőséges, hódító jellegű ideológiák térhódítása, illetve e két jelenség találkozása által. Ebben az esetben pedig egy egységes (Oroszországot is magában foglaló), katonai eszközökkel is rendelkező európai válasz, lehet az egyetlen biztosíték arra, hogy ez a konfrontáció is korlátok között tartható, csakúgy, mint ahogy a huszadik század nagy ellentéte, a kommunizmus és a demokrácia szembenállása is ellenőrizhető maradt. A NATO védelmi képességeinek fenntartása ezen túlmenően elengedhetetlen ahhoz is, hogy a Szövetség képes legyen második feladatának, a stabilitás kiterjesztésének ellátására. Akármi legyen is a véleményünk ennek a feladatnak a teljesíthetőségéről illetve annak formáiról (erre a következőkben még visszatérek), mindegyik lehetséges szcenárióban kulcsszerepe van a NATO integrált katonai szervezetének. A NATO fennmaradásának és hatékonyságának kulcsa az integrált védelmi képesség fenntartása, már csak azért is, mert ez, még ha sokba kerül is, összehasonlíthatatlanul olcsóbb, mint annak felszámolása és újjáépítése, amikor ismét szükség lesz rá. Nem is beszélve arról, hogy ennek a képességnek a kialakítása olyan mértékben időigényes, hogy biztosan nem lenne rá elég idő akkor, amikor szükségessége ismét felmerül, ami azt jelenti, hogy egy olyan időszakkal kellene szembenéznünk, amikor a fenyegetés már jelen van, de az elhárítására szolgáló mechanizmus még nincs. Ami a második feladatot, a stabilitás kiterjesztését illeti, erre elvileg a NATO-nak több lehetősége lehet. Az első, legszélesebb körben elfogadott lehetőség az, hogy más, univerzális jellegű nemzetközi szervezetek, mint az ENSZ és az EBESZ legitimálásával, mintegy azok „alvállalkozójaként" a NATO katonai jellegű, békefenntartó, esetleg béketeremtő feladatokat hajt végre tagállamainak területén kívül. Ennek a koncepciónak e sorok írója szerint több problematikus aspektusa van. Először is több, mint kérdéses, megvan-e, meglesz-e valóban a politikai akarat a NATO országaiban arra, hogy katonai erőiket a tagállamok területén kívül, olyan térségekben alkalmazzák, ahol életfontosságú közvetlen érdekeik nem forognak kockán. Nemcsak az eddigi gyakorlat, hanem a nemzetközi politika logikája is ez ellen szól. Másodszor, komoly kétségeim vannak mind politikai, mind katonai értelemben az iránt, hogy az „alvállalkozói rendszer" működőképes lehet. A rendszer elvileg háromféleképpen működhet: vagy a „fővállalkozó" adja le kompetenciáját teljes mértékben az „alvállalkozónak", ami katonailag hatékony, de politikailag nehezen elfogadható megoldást jelent, különösen a legitimáló nemzetközi szervezet azon tagjainak, 54 Külpolitika
