Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - POLITIKAELMÉLET - Huntington, Samuel P.: Civilizációk háborúja?
Samuel P. Huntington túra bársonyfüggönye váltotta fel az ideológia vasfüggönyét. Ez a választóvonal azonban, miként Jugoszláviában is jól látni, nemcsak különbségek kifejezője: lehet frontvonal is. Azon a törésvonalon, amely a nyugati civilizációt az iszlámtól elválasztja, immár 1300 éve tart a konfliktus. Az iszlám legkorábbi időszakában az arabok és mórok előretörését, csak Poitiers mellett sikerült megállítani 732-ben. All. századtól a 13. századig a keresztesek megpróbálták, olykor nem is sikertelenül, a Szentföldön is meghonosítani a kereszténységet. A 14. századtól a 17. századig az ottomán törökök megfordították ezt a tendenciát, a Közel-Keletre és a Balkánra is kiterjesztve fennhatóságukat elfoglalták Konstantinápolyt, és két ízben is ostrom alá vették Bécset. A 19. században, illetve a 20. század elején az ottomán birodalom szétesett, és Nagy-Britannia, Francia- ország és Olaszország terjesztette ki hatalmát Észak-Afrika és a Közel-Kelet legnagyobb részére. A második világháború után a Nyugat is hátrálni kezdett; eltűntek a gyarmatbirodalmak; megjelent a színen előbb az arab nacionalizmus, majd az iszlám fundamentalizmus; a Nyugat erősen függő helyzetbe került, mivel a Perzsa-öbölbeli országok biztosították energiaellátását; az olajban gazdag muzulmán országok meggazdagodtak, felfegyverkeztek. Nem is egy háború tört ki az arab országok és a nyugati típusú Izrael között. Franciaország 1954 és 1962 között véres és kíméletlen háborút folytatott Algériában; az angol és francia erők 1956-ban elfoglalták Egyiptomot; később az amerikai erők visszatértek Libanonba, megtámadták Líbiát, és több ízben is katonai konfliktusba keveredtek Iránnal; arab és muzulmán terroristák, legalább három közel-keleti kormány támogatását élvezve, bombákat helyeztek el nyugati repülőgépeken és számos nyugati állampolgárt ejtettek túszul. Az arabok és a Nyugat közti háború 1990- ben érte el csúcspontját, amikor az Egyesült Államok hatalmas hadsereget küldött a Perzsa-öbölbe, hogy egyes arab államokat megvédelmezzen más arab államokkal szemben. A háború után a NATO tervei immár sokkal inkább számot vetnek a „mediterrán balkon" fenyegetettségével és esetleges instabilitásával. Nem valószínű, hogy a közeljövőben elcsitul majd az a konfliktus, amely évszázadok óta tart a Nyugat és az iszlám között: inkább az valószínű, hogy még jobban el fog mérgesedni. Az Öböl-háború büszkeséggel töltötte el az arabokat, büszkék voltak rá, hogy Szaddám Húszéin szembe mert szállni a Nyugattal. Persze, a háború meg is alázta az arabokat, akik a legkevésbé sem örültek a Nyugat katonai jelenlétének s kétségbeesve látták annak katonai fölényét és azt, hogy az arabok szemlátomást képtelenek kézbe venni tulajdon sorsukat. Az olajexportáló országok mellett nemsokára más arab országok is elérik azt a gazdasági és társadalmi fejlettségi szintet, amely, mivel már nincs összhangban a tekintélyelvű kormányzással, a demokratikus államforma előtt egyengeti az utat. Történt is már nyitás nem egy arab ország belpolitikájában. Ennek a nyitásnak azonban az iszlám mozgalmak voltak a fő haszonélvezői. Egy190 Külpolitika
