Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - POLITIKAELMÉLET - Huntington, Samuel P.: Civilizációk háborúja?
Samuel P. Huntington egyenesen lehetetlenné is tehetik az európaihoz és az észak-amerikaihoz fogható regionális gazdasági integrációnak a kialakulását. A közös kultúra szemlátomást megkönnyíti a gazdasági kapcsolatok gyors fejlődését a Kínai Népköztársaság és Hong-Kong, Tajvan, Szingapúr, illetve a tengerentúli és más ázsiai országokban megtelepedett kínai közösségek között. A hidegháború végével a kulturális közösségek fokozatosan fölébe kerekednek az ideológiai különbségeknek, elannyira, hogy ma már a kontinentális Kína és Tajvan is közeledett egymáshoz. Ha igaz, hogy a kulturális közösség előzetes feltétele a gazdasági integrációnak, akkor valószínű, hogy a legfontosabb gazdasági tömbnek Kína lesz a középpontja a Távol- Keleten. Valójában ez a tömb már most kialakulóban van. Ahogyan már Murray Widenbaum is utalt rá, „jóllehet ma még Japán uralja a térséget, nemsokára a kínai túlsúlyú ázsiai gazdaság lesz az új ipari, kereskedelmi és pénzügyi központ. Ez a stratégiai térség Tajvan esetében jelentős technológiai tőkével és ipari potenciállal; Hong- Kong esetében jelentős vállalkozásalapítási, piackutatási, szolgáltatásbeli tapasztalattal; Szingapúr esetében jelentős kommunikációs hálózattal; a három ország együttesen jelentős pénztőkével, a kontinentális Kína pedig tekintélyes földterületekkel, nyersanyag-mennyiséggel és munkaerővel rendelkezik... Kantontól Szingapúrig, Kuala Lumpurtól Maniláig a hagyományos klánokból kifejlődő kapcsolathálózat valóságos gerincét alkotja a távol-keleti gazdaságnak". Ugyancsak a kultúra és a vallás az alapja annak a gazdasági együttműködésnek, amely tíz nem arab muzulmán országot kapcsol egybe: Iránt, Pakisztánt, Törökországot, Azerbajdzsánt, Kazahsztánt, Kirgizisztánt, Türkmenisztánt, Tádzsikisztánt, Üzbegisztánt és Afganisztánt. Ez a szervezet, amelyet Törökország és Irán alapított a hatvanas években, részben azért született újjá és indult fejlődésnek, mert az imént említett országok vezetői egyszerre tudatára ébredtek, hogy vajmi kevés esélyük van rá, hogy befogadják őket az európai közösségbe. Nemkülönben a közép-amerikai közös piacnak is közös kulturális alapjai vannak. Azok a próbálkozások, amelyek arra irányultak, hogy egyetlen gazdasági szervezetbe tömörítsék az Antillákat és Közép- Amerikát, hogy ezzel mintegy hidat verjenek az angolszászok és latinok között, mindeddig nem jártak sikerrel. Ha azonban etnikai vagy vallási meghatározást adunk az identitásnak, az emberek óhatatlanul is ellenséges viszonyt állítanak fel a „mi" és az „ők" között, azaz önmaguk és azok között, akiknek más az etnikumuk, más a vallásuk. Az ideológia által meghatározott államok bukása Kelet-Európábán és a valamikori Szovjetunióban lehetővé tette, hogy az etnikai identitás és az etnikai eredetű feszültségek kerüljenek a politika előterébe. A kulturális és vallási különbségek a politika terén újabb különbségeket szülnek; ezek az emberi jogoktól egészen a bevándorlásig, a kereskedelemig és a környezetvédelemig ívelnek. A földrajzi közelség, Boszniától egészen a Mindanao-szige- tekig, területi követeléseket eredményez. A Nyugat mind nagyobb erőfeszítéseket tesz arra, hogy egyetemes értékként terjessze a demokráciával és a liberalizmussal kapcsold Külpolitika