Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - NATO-DILEMMÁK - Bertram, Christoph: A NATO a 21. század felé tart?
A NATO a huszonegyedik század felé tart ? a szövetség élén állt és az amerikaiak büszkék voltak európai szerepükre, mindenkit jó érzéssel töltött el, hogy ennek kompenzálásaként hagyták, hogy a NATO civil vezető posztját európaiak töltsék be. Ma, amikor az amerikaiak már nem akarják a régi szerepet játszani, feltétlenül szükségessé vált, hogy az amerikai közvéleményben erősítsék azt az érzést, hogy ez az ő szövetségük is. Senki sem tudná ezt olyan hatékonyan megtenni, mint egy amerikai főtitkár (egy amerikai SACEUR mellett). Meg kell fontolni egy Állandó Atlanti Csoport felállítását is Washingtonban, amely különböző minisztériumokhoz és a Kongresszushoz kapcsolódna. Ennek fő feladata a magas szintű kapcsolatokon kívül az lenne, hogy úgy működjön, mint egy riasztókészülék, amely idejekorán figyelmeztet a szövetséget és az atlanti övezetet esetleg érintő válságokra. A régi washingtoni Állandó Csoport, amely magas rangú katonai képviselőkből állt, éveken át hasznos koordináló szerepet töltött be az amerikai kormányzat és a NATO katonai szervezetei között. Ma, nem annyira katonai összetételben és szélesebb jogkörrel, biztosíthatná, hogy az amerikai döntéshozó folyamatban idejében meghallgassák az atlantiak megfontolásait. Végezetül, miért ne irányíthatná egy elnökség az atlanti közösséget, amelyet a tagországok kormányfői közül választanának meg rotációs rendszerben? A mai világban, amikor az eszmék személyiségeken át tesznek szert hitelességre, fontos, hogy személyhez kössük a közös célt. Az elnök széles látókörű személyiség lenne, aki felelős az eszmék támogatásáért, azért, hogy szabad utat engedjen a kezdeményezéseknek, azért, hogy életet és szellemet leheljen az atlanti övezet viszonyaiba megbízatásának ideje alatt. A NATO mély válságban van, de maradt még elég alap az újjáépítéséhez. A régi szövetségek nem enyésznek el teljesen;. továbbra is összeköt bennünket, hogy izgalmas dolgokat csináltunk együtt, hogy figyelemre méltó sikereket értünk el közösen. Ez a kötelék nem tart örökké, de egy kis ideig még életben lesz. Igaz, a földrajz ismét előtérbe nyomul, ez azonban nem leküzdhetetlen akadály. A távolság végül is nem számít olyan sokat a globális világban. A kommunikációs csatornák összekapcsolják azt, amit az óceánok elválasztanak. Warren Christopher kijelentheti, hogy Bosznia nem életbevágó biztonsági kérdés az Egyesült Államok számára, de néhány hónap múlva megváltoztathatja a véleményét, amikor Szarajevó körül- zárása dominál a televízió képernyőjén és teszi próbára az egész Nyugat nemzetközi hitelét. És bár a Nyugatnak szóló katonai kihívások a jövőben kevésbé lesznek centrálisak, akadnak még köztük olyanok, amelyekben a NATO demonstrálhatja, mennyire fontos szerepet játszik továbbra is. Ez néhány dologban újraértékelést követel majd, valamint hajlandóságot, hogy újra megtanuljuk a múlt leckéjét. Az újraértékelés vonatkozik a NATO-nak a „területen kívüli" konfliktusokban játszott szerepére is. A NATO-vezetők túlságosan is gyakran úgy határozták meg ezt a 1995. ősz—tél 135
