Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)

1995 / 3-4. szám - NATO-DILEMMÁK - Bertram, Christoph: A NATO a 21. század felé tart?

A NATO a huszonegyedik század felé tart ? a szövetség élén állt és az amerikaiak büszkék voltak európai szerepükre, mindenkit jó érzéssel töltött el, hogy ennek kompenzálásaként hagyták, hogy a NATO civil veze­tő posztját európaiak töltsék be. Ma, amikor az amerikaiak már nem akarják a régi szerepet játszani, feltétlenül szükségessé vált, hogy az amerikai közvéleményben erő­sítsék azt az érzést, hogy ez az ő szövetségük is. Senki sem tudná ezt olyan hatéko­nyan megtenni, mint egy amerikai főtitkár (egy amerikai SACEUR mellett). Meg kell fontolni egy Állandó Atlanti Csoport felállítását is Washingtonban, amely különböző minisztériumokhoz és a Kongresszushoz kapcsolódna. Ennek fő feladata a magas szintű kapcsolatokon kívül az lenne, hogy úgy működjön, mint egy riasztó­készülék, amely idejekorán figyelmeztet a szövetséget és az atlanti övezetet esetleg érintő válságokra. A régi washingtoni Állandó Csoport, amely magas rangú katonai képviselőkből állt, éveken át hasznos koordináló szerepet töltött be az amerikai kor­mányzat és a NATO katonai szervezetei között. Ma, nem annyira katonai összetétel­ben és szélesebb jogkörrel, biztosíthatná, hogy az amerikai döntéshozó folyamatban idejében meghallgassák az atlantiak megfontolásait. Végezetül, miért ne irányíthatná egy elnökség az atlanti közösséget, amelyet a tag­országok kormányfői közül választanának meg rotációs rendszerben? A mai világ­ban, amikor az eszmék személyiségeken át tesznek szert hitelességre, fontos, hogy személyhez kössük a közös célt. Az elnök széles látókörű személyiség lenne, aki fele­lős az eszmék támogatásáért, azért, hogy szabad utat engedjen a kezdeményezések­nek, azért, hogy életet és szellemet leheljen az atlanti övezet viszonyaiba megbízatásá­nak ideje alatt. A NATO mély válságban van, de maradt még elég alap az újjáépítéséhez. A régi szövetségek nem enyésznek el teljesen;. továbbra is összeköt bennünket, hogy izgal­mas dolgokat csináltunk együtt, hogy figyelemre méltó sikereket értünk el közösen. Ez a kötelék nem tart örökké, de egy kis ideig még életben lesz. Igaz, a földrajz ismét előtérbe nyomul, ez azonban nem leküzdhetetlen akadály. A távolság végül is nem számít olyan sokat a globális világban. A kommunikációs csa­tornák összekapcsolják azt, amit az óceánok elválasztanak. Warren Christopher kije­lentheti, hogy Bosznia nem életbevágó biztonsági kérdés az Egyesült Államok számá­ra, de néhány hónap múlva megváltoztathatja a véleményét, amikor Szarajevó körül- zárása dominál a televízió képernyőjén és teszi próbára az egész Nyugat nemzetközi hitelét. És bár a Nyugatnak szóló katonai kihívások a jövőben kevésbé lesznek centrálisak, akadnak még köztük olyanok, amelyekben a NATO demonstrálhatja, mennyire fon­tos szerepet játszik továbbra is. Ez néhány dologban újraértékelést követel majd, vala­mint hajlandóságot, hogy újra megtanuljuk a múlt leckéjét. Az újraértékelés vonatkozik a NATO-nak a „területen kívüli" konfliktusokban ját­szott szerepére is. A NATO-vezetők túlságosan is gyakran úgy határozták meg ezt a 1995. ősz—tél 135

Next

/
Oldalképek
Tartalom