Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - NATO-DILEMMÁK - Valki László: Szeret,nem szeret... (A NATO-kibővítés kérdőjelei)
A NATO-kibővítés kérdőjelei „katonai blokkok és szövetségek kibővítését az Orosz Föderáció katonai biztonsági érdekeinek sérelmére". Az pedig a doktrína értelmében egyenesen „katonai fenyegetést" jelentene, ha „az Orosz Föderációval szomszédos államok területére idegen fegyveres erőket telepítenének".63 Ez utóbbi kérdés megvitatásától ugyan még ma is messze vannak az érdekeltek, a tanulmány megfogalmazói azonban elérték céljukat: ettől az időponttól kezdve a nyugati sajtóban megszaporodtak az Oroszországgal kapcsolatos aggodalmakat tükröző írások. 1995-ben az orosz katonai-politikai elit újabb fontos dokumentumban, a Karagaiiov-jelentésben nyilvánította ki, hogy mélységesen ellenzi a NATO kibővítését.64 A jelentés azt állítja, hogy a nyugati hatalmak a német egyesülésről szóló 2+4- es szerződés megkötése alkalmával hallgatólagos, de „magától értetődő" kötelezettséget vállaltak, miszerint nem fogják kibővíteni a NATO-t. Erre az utóbbi állításra azonban nincs bizonyíték.65 A kibővítés a dokumentum szerzői szerint — hozzájárulna Oroszország „katonapolitikai elszigeteléséhez"; — az orosz társadalomban nyugatellenes, militarista nézetek megjelenéséhez vezetne; — könnyen „revizionista" hatalommá tehetné Oroszországot, amely abban lenne érdekelt, hogy fellazítsa a kialakulóban levő új nemzetközi rendet; — veszélyeztetné a fegyverzetkorlátozásban eddig elért eredményeket, sőt fegyverkezési versenyt is kiválthatna; — felszámolná azoknak a de facto semleges, gyengén felfegyverzett államoknak az övezetét, amelyek Oroszország és a NATO között fekszenek; — arra ösztönözné Oroszországot, hogy keleten és délen új szövetségeseket keressen magának; — erősítené a FÁK tagállamainak kohézióját egy kollektív védelmi intézmény kiépítésének keretében és ezzel elmélyülne Európa megosztottsága; — hozzájárulna az ellenzéki erők térnyeréséhez, amelyek az orosz kormányt a nem eléggé határozott külpolitika folytatásával vádolják, végül pedig — Moszkva kénytelen lenne ismét megfontolni a „nukleáris feltartóztatás" politikájának alkalmazását. A Karaganov-jelentés szerint Moszkvának nem lenne szabad folytatnia az 1995 elején tartott puhatolódzó tárgyalásokat Brüsszellel, amelyek annak feltárására irányultak, hogy a Nyugat milyen formában kárpótolhatná Oroszországot a kibővítés miatt ért „veszteségekért". A tárgyalások ugyanis azt a benyomást kelthetik nyugaton, hogy Moszkva végül is kész lenne belenyugodni a kibővítésbe. A napvilágot látott információk szerint pedig már körvonalazódni látszott egy kompromisszum: a NATO nem telepítene szárazföldi erőket és atomfegyvereket az új tagállamokba, megnemtámadási egyezményt kötne Oroszországgal és hajlandó lenne valamilyen állandó fórum keretében különleges kétoldalú kapcsolatot fenntartani a moszkvai kormányzattal. Ebben az esetben az utóbbi esetleg beleegyezne a kibővítésbe.66 Az említett fórum 1995. ősz—tél 117
