Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - EURÓPÁBÓL AZ UNIÓBA - Farkas György: Integrációnk alternatívái és esélyei
húegráciáik alternatívái és esélyei Különös tekintettel a stratégia hosszú átfutására, az egyik legfontosabb bizonytalan- sági elem a fentieken túl az átfogó, összehangolt szervezés és irányítás kérdése. Természetesen nem várható el, hogy a piacgazdaságban mindent előre és felülről „előírjanak", ám figyelembe véve, hogy a mi „piacgazdaságunknak" ésszerű megfontolás szerint nincs párszáz (de akár csak pár tíz!) évnyi ideje sem arra, hogy megtanulja és alkalmazza az „ésszerű, önszabályozó alkalmazkodás" olyan gyakorlatát, amely ma Nyugat-Európában jellemző, itt olyan radikálisan gyors és hatékony „tanulási folyamaton" kellene átmenni, amelynek a valószínűsége enyhén szólva is csekély. Különösen addig, amíg meg nem szűnik egy sor olyan potenciális „időzített bomba", feszültség és kiegyensúlyozatlanság a magyar integráció folyamatában, amelyeket már évek óta ki lehet mutatni, s amelyek meglétét és szerepét az események már igazolták, egy meglévő és megkezdett stratégia végrehajtása is túl könnyen és hamar áldozatul eshet e belső feszültségeknek. Természetesen számolni kell azzal a bizonytalansággal, amelyet a célbavett „fogadó közeg", az EU és egész belső világának esetleges olyan fejlődése jelenthet, amelynek következtében az Unió a mostanihoz képest kedvezőtlenebb módon viszonyulna a mi törekvéseinkhez. Ám ettől függetlenül is, az mindenesetre várható, hogy a fentiekben jelzett hazai problémáink valóra válása vagy csupán az erre utaló jelek is okozhatják, vagy éppen igazolhatják az ilyenfajta „hangulatváltást". b) Az elmondottaktól eltekintve, még egy nagyon szkeptikus és pesszimista megközelítésű integrációs „kitekintés" sem tagadhatja bizonyos adottságaink, lehetőségeink és jellemző erőfeszítéseink pozitív elemeit. (Igaz, az „ördög ügyvédjeként" árnyalataikban ezeket is meg lehet kérdőjelezni...) Minthogy ezek a tényezők is részei annak a sokszínű valóságnak, amely kilátásaink alakításában és megítélésében egyaránt szerepet játszik, itt és most helye és talán célszerűsége is van — az árnyalatokkal együtt — ezekre is rámutatni. Minden bizonnyal lesz magyar integrációs stratégia, és az komoly publicitást, sok tekintetben nyílt vitát is fog generálni (s ez bizonyos mértékig megfelel az EU elvárásainak is). Az a bizonytalanság viszont szintén idetartozik, hogy mikor léphet majd életbe ennek megvalósítása, milyen — külső és belső — feltételekkel, milyen költségvonzatokkal, s ebből (is) eredően milyen realitás-tartalommal. Gondolok itt arra például, hogy elhúzódó viták a program életbe léptetését (az eddigi késésünkhöz hozzáadódva) még inkább lelassíthatják; az aktuális feltételek módosulásai újrafogalmazást tehetnek szükségessé, vagy éppen a tisztázatlan (bizonytalan?) költségigények—és az azok fedezete, forrásai körüli bizonytalanság és nézeteltérések— okozhatnak alapvető nehézségeket. Mindezen túl azonban az a kérdés is jogos, hogy vajon meddig marad életben egy „első" program, s mikor követi azt egy kiigazítás vagy éppen egy másik program? (Vö. a fentebb megfogalmazottakkal is.) Amíg meg tudjuk őrizni legalább viszonylagos helyzeti előnyeinket és adottságainkat egyes (ám már távolról sem minden) szomszédos, ugyancsak EU-csatlakozásra vá1995. ősz—tél 93
